Iványi Béla: A római szent birodalmi széki gróf Teleki-család gyömrői levéltára. (Szeged, 1931.)

és a' mult fáradozások jutalma nem tsak hogy díszesen át menne a' jövendőségre, hanem az özvegynek és hét gyerme­keinek jelenjeit is vigasztalná. — Ha a kécséges kimenetelű intézetekre, mint a' vas út vólt, olly rövid idő alatt annyi pénz gyúlt öszve, mért ne lehessen reményleni, hogy a' bizonyos ér­dem (melly soha sem fog elmúlni) jutalmazása végett szintúgy pénzt lehessen gyűjteni: minekutánna annyi magyarok kivált pedig a' Magvar Academiának felállítóji tettel mutatták meg, hogy sok magyar szívekről ' azt legalább már most tudhatjuk, hogy nem vasból vannak. E' szerént a' Magyar Academia is, szintúgy minden tagja külön véve, mint a felállítok együtt véve, részesülnének e nemzeti egyszersmind jóltévő példás jutalom­ban, és azért igasságos lenne, hogy a kéz iratok, mellyek nyom­tatás alá nem mehetnének, az Academia felállítói ^tulajdonává váljanak. A' mi pedig a' levelezéseket illeti, az Nagyságod bi­zodalmától függne legbátorságosabban, hogy kinek adná ki azo­kat. Nagyságod — azon írásbeli kötelezés alatt, hogy a' bóldo­gulttól vett leveleivel eggyütt szabad választása szerént, vagy Nagyságoddal való' előbbi közlés után ő azokat a' maga költ­ségén ki nyomtattassa, és a' nyomtatási költségen felyül bejövő pénzt vagy Nagyságodnak engedje, vagy Nagyságoddal meg­oszsza, vagy hogy a' maga leveleit Nagyságodtól megváltsa, vagy hogy azokat a' bóldogulttól nálla levő leveleivel felcse­réllye, vagy végtére ő külön adja ki a' neki Kazinczy Ferencz által írtt leveleket, Nagyságod pedig az övéit. Nagyságod czéljának csak annak kell lenni, hogy férje a' magyar literatura iránt valódi nagy érdemeinek jutalmául, gyer­mekeivel együtt bizonyosan és minél elébb adósságaiból a' magyarok háládatosságánál fogva kivergődhessék egy részről, más részről pedig ezen hátra ható segedelmen felyül, a' leve­lezésekből előre ható segedelmet is maradékai' zavarban és fogyásban hagyott dolgainak nyerhessen. Költ Szent-Mihálytt, jan. 15dikén 1832. A borítékon címzés: A monsieur le Comte Joseph Teleky supréme comte de Zabolch, báron de la table royale, président de 1' Academie Nationale et chambellan de S. M. 1. R. A. etc. franco. á Pesth. Papíron, a borítékon grófi koronás elmosódott zórópecsét

Next

/
Thumbnails
Contents