Bártfai Szabó László: A Sárvár-felsővidéki gróg Széchényi család története. I. 1252-1732. (Budapest, 1911.)

lek szerint tartozunk tempore redemptionis refundálni, ő nagysága pedig érsek uram és successori azon leveleket tartoznak akkor produkálni, és nekünk vagy maradékainknak in specie vissza adni. Quinto az dézsmát is azon fölsővidéki jószágban érsek uramnak adjuk és successorinak, és mivel az totális arendatitia summát, a sárvári jószágtúl járandót annuatim a püspökséghez mi tesszük le, minden zálogosok, a kiknek decimale iussok vagyon, és eddig is maguk szedték a dézsmát, imperturbate ennekutánna is szed­hessék és birhassák dézsmájukat. Sexto ha érsek uram vagy nevezett successori valami lakó helt akarnak a jószágban építeni, azt öt ezer forintig cselekedhessék, és nem följebb, melynek az ára is tempore futurae redemptionis bonorum, mindkét részrűl való emberink jelenlétében, az mint akkor az épület találtatik, meg­böcsűltetvén, refundáltassék. Septimo successu temporum eljővén a kiváltásnak ideje, tartozzanak érsek uram ő nagysága és följűl írt successori tempore eliberationis bonorum mind a szőlőket hasonló munkában és épségben, a mint most vannak, és annyi számú aratni való gabonát, a mennyit most ő nagysága percipiált, adni, a minthogy inventarium szerint adattak az ő nagysága kezéhez minden ingó és ingatlan jók, és azon inventarium szerint lészen visszaváltásuk is. Oclavo a kiváltás pedig cum praemonitione medii anni légyen, és ha föl nem venné érsek uram, vagy successori a pénzt, és az jószágot ki nem akarnák ereszteni, eo in casu mi és maradékink valamely káptalanban vagy in alio loco authentico letévén a pénzt, akármely bíró által is abseissis omnibus iuridicis remediis et iuristitiorum temporibus non obstantibus, mint örökün­ket vissza foglalhassuk. Nono az szokott törvényes evictiót ma­gunkra és maradékinkra fölvesszük, hogy tudni illik az följ űl eladott jószágokban érsek uramat ő nagyságát, Széchényi Lőrincz uramat, és a többit, in quieto et pacifico dominio contra quosvis legitimos impetitores causidicos et actores propriis nostris curis fatigiis et expensis intra tempus redemptionis eorundem bonorum megfogjuk oltalmazni. Melyet ha nem cselekednénk, vagy elmulatnánk, tehát akárhol lévő annyi érő jószágunkat obligáljuk érette, melyet a följűl írt summáig elfoglalhassanak ő nagysága és ő kegyelmek, és annyiban zálogképen birhassák a följűl megírt conditiók szerint ipso facto. Végre szabad legyen B. Szabó L. : Gróf Széchényi család története. 45

Next

/
Thumbnails
Contents