Bártfai Szabó László: A Sárvár-felsővidéki gróg Széchényi család története. I. 1252-1732. (Budapest, 1911.)
2. Az minemű templomocskát Eöttevény szigetben és Medvén építtettem, az mi héjával vannak, az fiaim vigyék végben. 3. Az mely jószágokat méltóságos Széchény György kalocsai érsek urain eő nagysága nékem s gyermekimnek fateált s adott, melyeknek reális ususában s dominiumjában vagyok, hagyom fiaimnak az eő nagysága nékem tett íassiója szerént és testamentaria dispositiója szerént. 4. Az magam keresményébűi hagyom Széchény Márton fiamnak az legi házat és jobbágyokat, az kürti inscriptionalis házakat, Farkasdon négy jobbágyot, Jókán egy curiát, és mind azokat, a melyeket neki keziben adtam s fateáltam. 5. Magam építtettem Győrött egy házat pinczéjével s botjaival együtt, hagyom feleségemnek az ő szabad dispositiójára. 6. Építtettem újonnan az rárói kastélyban egy kő házat, hagyom aztat Széchény György fiamnak, hasonlóképen Nesiderben az mely házakat építtettem. 7. Az mi kevés pénzem vagyon, úgymint tízezer forintig (ha nem lenne is készen annyi, búzából s árpából kitelik), abból kétezer eötszázat hagyok feleségemnek, kétezer ötszázat Széchény György fiamnak, Széchény Pál fiam uramnak ezer forintot, s mindenik leányomnak ezer forintot. 8. Az győri nemes káptalannak hagyok 10 tallért, az győri franciscanusoknak eötven mérő búzát; ásványi plébánusnak egy csődört, Kuzmicz Péter uramnak hasonlóképen egy csődört. 9. Széchény György fiamnak hagyok egy ezüst mosdót, más egyéb ezüst mévein, s hun mi ingó-bingó marhám vagyon, maradjon az feleségem kezénél az eő szabad dispositiójára. 10. Az minemű marháim voltanak Ráróban, jobbára meghaltanak, s az ki maradott, osztályra nem mehet, mivel rárói zálogos jószággal együtt bizonyos számú marhát vévén kezemhez, ha mikor az örökös urak kiváltanák, azokat is az jószággal együtt meg köll téríteni, azért azonban maradjanak feleségem kezénél. Az árva Serédi Ferkó jószágában egy pénz ára részem sincsen, az minemű levelei vannak nálam, az ládákban feltaláltatnak. Mindeneknek azért előtte az templomokra, misékre s szegényeknek tett dispositióm menjen végben, ha másképen nem, eladván magam ruháit is s arra fordítván.