Bártfai Szabó László: A Sárvár-felsővidéki gróg Széchényi család története. I. 1252-1732. (Budapest, 1911.)

annyira secun eláltatott, hogy az leány ág successiója nemcsak acceptáltatott, hanem 11011 expectata propositione per solennem extra regnum ablegationem maga fölséges házánál offeráltatott cum observatione primogeniturae, kit is ő fölsége kedvesen vévén, specialiter ajánlotta is kegyelmes reflexióját az országra». Nagy a zavar a miatt, hogy a szép időjárásra való tekintettel a királyt lóháton fogadhassák, mindenki keres magának alkalmas paripát. A nádor elkérte az ő jámbor öreg lovát, minthogy a két másik lova haza ment Madocsányinéért, a negyedik pedig, az öreg Fakó, száraz kehes, nem alája való, kéri vejét, hires méneséből küldjön neki egy jámbor paripát július elejére, úgy vigyáz rá, mint a két szemére. Úgy látszik, Ebergényi valami fontosabb ügy elintézé­sére is megkérte apósát, mert az utóbbi mentegeti magát említett levelében, hogy a bíbornokkal még nem tudott találkozni. Ebergényi szívesen tett eleget apósa kívánságának, és számítva az időközben szintén Pozsonyba ment sógorára, Széchényi Zsig­mondra is, két szép paripát küldött díszesen felszerszámozva a grófnak. Czélja az volt mellékesen, hogy az egybegyűlt rendek között könnyen akadhat a lovaknak jó áron gazdája. «Az kegyelmed gratiájábúl (mely hozzánk mutatott szerete­tit mindketten fiammal nagy kedvesen vévén minden alkalma­tosságokban azt demereálni igyekezünk) által küldött két ilyen pompás ainezugra illendő paripáit az lovászszal együtt, hogy mél­tóztatott küldeni, nagy gratiáúl vettük. Accomodálva itten jól vadnak, semmi szükséget nem fognak szenvedni. Az lovak való dolog, szépen voltanak fölöltöztetve, s nagy parádát is mutattak, s bizony sok szem is nézte az lovakat mind herczegek, mind gene­rálisok igen meg dicsérték maguk csendes viselését». A király fogadásának és bevonulásának részleteit így írja le július 9-én levelében : (Az Tatáron magam ültem, társom jobb kéz felől esett gróf Eszterházy Ferencz, az Csesztneki Bakony úr. Utánnam volt mindjárt jobb kéz felől gróf Károlyi Sándor uram s gróf Eszterházy Gáspár uram, előttem pediglen gróf Eszterházy János uram és gróf Berényi Ferencz uram ; az Pej lovon ült az fiam, vicéje lévén gróf Czobor Márkus uramnak, úgymint ianitorum regalium magisternek, vele együtt Révay Péter uram és Berényi Tamás uram, ugy Berényi György és Berényi András uraimék vol-

Next

/
Thumbnails
Contents