Bártfai Szabó László: A Sárvár-felsővidéki gróg Széchényi család története. I. 1252-1732. (Budapest, 1911.)

együtt mostan Debreczenben concipiált és faludban kiöntendő Laczkócskád. Ha az nemzetem nem is, ha el nem veszek, megszolgálom én szíves igyekezeted ; ha elveszek penig, imádkozzál értem, kinek érdemében Isten ne adja részem. Nyomjad lelkem, nyomjad, had nyíljék meg tovább is az Noé bárkája, s repüljön ki Joseph galambja. Hozzon olaj zöld ágat nemzetünk javára, az mely tavaszkori plantálása itt sohase hervadhasson, hanem foganhasson és gyökerezhessen még szakadatlanul». Az utolsó kísérletet arra, hogy Rákóczit a békének megnyerje, április 11-én tette meg Károlyi. Mihelyt megtudta, hogy kifelé indult, utána sietett — írja az nap Ebergényinek. Utja nem járt eredménynyel, Rákóczit akkor már az orosz szövetség lidérczfénye kerítette hatalmába. Visszafelé bement Debreczenbe, ott beszélték meg a béke végleges feltételeit. Ebergényi ekkor igen kitett magáért, Károlyi örök háláját emlegeti érte leveleiben. Pálffy, mint tudjuk, sikeresen legyőzte az ország iránt ellenséges miniszterek fondorlatait, melyek József halála után a tárgyalások sikerét veszélyeztették. Egy hétel a majtényi fegyverletétel után Károlyi megköszöni Ebergényinek a küldött spanyol paripát, melyet annál szívesebben fogadott, mert az ő ménese lent van Moldvában. Panaszkodik a miatt, hogy bár mindenben eleget tett Pálffy kívánságának, kérését nem teljesítette, nem hagyott mellette néhány szál német katonát, a míg hajdúit össze tudja gyűjteni háza oltalmazására. A munkácsi őrség két éjjel lázongott a fegyverletétel hírére, állítólag azért, mert nem olvasták föl előttük a béke pontjait; felesége azt írta onnan, hogy Sennyey Istvánnal és Szentiványival együtt fel akarták konczolni, később azzal fenyegetőztek, hogy ágyúból lövik ki, ha férje a vár alá menni merészkedik.

39

8 A béke megkötését azonban az emberek nagyobb része itthon is, Bécsben is megnyugvással fogadta, örültek a nyugalmasabb idő bekövetkeztének. Örömmel olvasta május 7-ki leveléből, írja Hunyady László május 23-án Ebergényinek, a magyar események előhaladását. «Csak az nagy irgalmú Isten mostanában nyújtott kegyelmes vigasztalását tegye állandóvá és tartóssá. Itt ugyan az fölséges udvaron semmi sem múlik el, sőt azon fölül, nem mint az punctumok magokban foglalnak, bővebb kegyelmességet nyúj-