Bártfai Szabó László: A Sárvár-felsővidéki gróg Széchényi család története. I. 1252-1732. (Budapest, 1911.)

dúlhatott volna Pozsonybúl, s ne jöhetett volna Sopronban házamhoz, halt volna meg maga fészkében, ne hozott volna jó Sennyey uram olyan terhet és galibás állapotot nyakamban. Addig féltette Sennyey uram kincsit, és imide-amoda gyugogatta, hogy reá vonták az hitre, s elől köllött hozni minden elrejtet t kincsit az kamara eleiben. Az minemű utolsó fassiót tett beteg és halálos ágyában, kit is nem concludálhatott kezével, elejtvén az halálszeplő, azt sem akarja ő fölsége ratificálni.» A leltározásnál ugyanis kitűnt, hogy több darab hiányzik, s az a gyanú merült fel, hogy valaki az elhunyt hagyatékát meglopta. Mivel az érsek mellett utolsó éveiben unokahúga, Széchényi Erzsébet leánya, Nagy Sára bárónő és férje Sennyey Sándor báró tartózkodott, természetesen első sorban őket vették gyanúba. A rút ügyről Tholvav Gábor gróf, kamarai igazgató és koronaügyész igen elítélő módon nyilatkozott Ebergényihez június 21-én írt levelében. «No meghala az mi jó öreg Atyánk szegény méltóságos kalocsai érsek. Tött ugyan testamentumot, de én bizony nem hiszem, hogy helyben hagyattassék sok okokbúl. Első hogy a kihez legjobban bízhattak volna az atyafiak, úgymint a méltóságos cardinalis disgustáltatott annak az 1500 forintnak elvitelével, a mint itt nagy emberek relatiójábúl értem ; más az, hogy bezzeg Sennyey uram s az asszony valóban bántak ám itt a ládákkal etiam contra inhibitionem cameralem. De mi haszna ? Mert megvan már az inquisitio, s alkalmasént elő is kellett hozni a partékát, s m ndenek pöcsét s inventarium alatt vannak; harmadik az, hogy igen secundálta volna gróf úr a dolgokat, hogy azokat az ő felségek leveleit, melyeket ezen revolutiók alatt írtak ő felségek szegény uramnak (az elhunyt érseknek,) maga fölvitte volna ő fölségének Bécsben, de nem, sőt ad primam repetitionem sem adta ki kezéből, hanem magának kelletett vicepraeses Szunyogh uramnak érte menni Sopronban, már volt parancsolatja gr. Pálffy uramnak, hogy militari manu etiam assistáljon, s kezéhez vegye azon leveleket, s úgy osztán sok szóra adta ki. Ezen ratiókbúl bizony disgustatusok az emberek, adott ugyan gróf ur memorialist ő fölségének, de az asztalárul elveszett, elítélheti Excellencziád, mit tesz az ! Most újonan kezdi az instancziát, azomban pedig itt közönséges a hír,