Bártfai Szabó László: A Sárvár-felsővidéki gróg Széchényi család története. I. 1252-1732. (Budapest, 1911.)
mégis az ország népe, hogy Rákóczi is, meg József is, mint teljes hatalmú megbízottait küldte el követeit Nagyszombatba. Az őszt Széchényi érsek Szécsényben töltötte el, október 19-én indult meg Pozsonyba, hogy követtársával, Wratislaw János gróf cseh kanczellárral az alkudozás megkezdése előtt eszmecserét folytathasson. Az összejövetel ideje ugyanis mindjárt kezdetben eltolódott november elejére. Szécsényi tartózkodása idején az érseket a felkelők látták vendégül, Bercsényi október 10-én kérdezi a fejet r 32$ delemtől, hogy később «mi lesz az Hauzmann kosztja egy hétre ?» A királynak azon levele, mely a tárgyalásra nézve utasítással is szolgált, buzgóságot és meleg szeretetet árul el a békeügy iránt, minden perczet meg akar ragadni, írja, s mivel az ország békéjének megteremtését reméli, buzdítja Széchényit, hogy társával együtt tegyen meg minden lehetőt a tárgyalás sikere érdekében. 32 9 A bécsiek nézete az volt, legjobb lesz, ha a felkelők megbízottai : Bercsényi, Károlyi Sándor báró a Tiszántúli hadak fővezére, Csáky István gróf főhadbiztos, Sennyey István báró a rendek kanczellárja, Petes András egri nagyprépost, Jánoky Zsigmond udvari kanczellár, Labsányszkv János irodaigazgató, Galambos Ferencz, Gerhard György és Kajáli Pál tanácsosok Nagyszombatban tanácskoznak, a király megbízottai viszont Pozsonyban, s a két fél közt a külföldi követek közvetítik az üzeneteket. A négy idegen közvetítő Sunderland és Stepney angol, Rechteren és Hammel-Bruyninx hollandi követ október 25-én indult meg Bécsből, másnap értek Nagyszombatba. Mivel Wratislaw az elindulás előtt hirtelen megbetegedett, Széchényi se ment feljebb Nagyszombatnál, a Wratislaw helyett leküldött Sinzendorf Fülöp gróf november 4 — 7 közt Pozsonyba hívta ugyan tanácskozásra, de nem ment fel. A tárgyalás említett nehézkes módja ellen a kuruczok mindjárt az első napokban tiltakoztak, úgy hogy a november 5-én Bécsbe visszament angol követnek kellett ezt elintézni. «Az magyarországi békesség még most is reménség és félelem között forog, írja Erdődv László gróf Erdődy György országbírónak nov. 7-én Bécsből; harmad napja Nagyszombatbúi visszajütt az két angliai követ, az két hollandiai penig ottan maradt, némelyek azt beszéllék, hogy az angliai követeknek ide kölletett jünni Marloburgra nézve, a kinek ide való jövetelének nagy híre vagyon, és csaknem mindennap köllenék B. Szabó L. : Gróf Széchényi család története. 20