Bártfai Szabó László: A Sárvár-felsővidéki gróg Széchényi család története. I. 1252-1732. (Budapest, 1911.)

tettel számít rá, hogy a végrendelet végrehajtói a kincstár részéről akadálylyal nem találkoznak, elhatározta, hogy végrendelkezési jogot szerez a királytól. Lipót nem tért ki Széchényi kérése elől, érdemeire való tekintettel, másrészt mivel a győri és veszprémi vár falainak helyreállítására 50.000 forintnál többet áldozott, Zalavárra ugyanannyit költött, s mivel halála esetére bora és búzája felét a végekre hagyta, 1682 deczember 24-én Bécsben, díszes hártya oklevél alakjában kiadott engedélyével hozzájárult ahhoz, hogy minden java felett szabadon végrendelkezhessék." Ezen engedélyre támaszkodva írta meg 1684 augusztus 1-én kelt III. végrendeletében, a mely az előbbihez képest lényeges változást nem mutat, csupán a felsorolt kiegészítéseket vette fel a végrendelet szövegébe. Az irat Széchényi saját kezeirása mindvégig, rendkívül nehezen olvasható. Záradékában arra figyelmezteti a végrehajtókat, hogy 5—6 év előtt nagy kerek pecsétnyomója elveszett, ha azzal pecsételt követelést tartana valaki eléjök, ne higyjenek neki, mert senkinek se tartozik. Az érsek ezen végrendelete felől a rokonság már előre tanakodott, mert valaki elhitette velők, hogy az előbbiekhez képest hátrányosabb lesz rájuk nézve. Főleg az idősebb család, Mártonék zúgolódtak a miatt, hogy nagybátyjok rendelkezése nem nyújt az ő águk öröklésére lehetőséget, pedig szerintök 14 éves magtalan házasság után se tekinthető gyermekek születése kizártnak. Az érsek nem sokat bajlódott a rokonok elégedetlenkedésével, a kiket e mellett az is bántott, hogy nem tudhatták meg bizonyosan, mit is tartalmaz hát az előlök elzárt 1679-ki végrendelet. Közvetítésre Pál püspököt kérték fel, a kinek tudakozódására Széchényi 1684 márczius 3-án így felelt : «Az ifjaknak nem jó mindent tudni, zabolán köll őket hordozni, félelemben tartani; azért most itt publice mások hallására is sokat mondtam, nekem az tulajdonságom és obiigálom kegyelmedet mint egyházi embert, egyáltaljában obiigálom sub sigillo confessionis (és kinek ártana kegyelmed, hanem magának s atyafiaknak, ha kijelentené a titkot, s azzal roszúl tenné őket, elbízván magokat,) tartsa magánál, de én mindenekben abba vagyok, kibe az előtt, azon testamentumom vagyon, a ki azelőtt, kit kegyelmed írt; egy pontban, legkisebb dologban sem változott; az más, ha Mártonnak fiú magzatja lenne, de úgy sem köllene vál-