Bártfai Szabó László: A Sárvár-felsővidéki gróg Széchényi család története. I. 1252-1732. (Budapest, 1911.)

merült felszínre, hogy Draskovich 1689-ben egy licenciatus elölt nőül vette Rumy Máriát. Röviddel a házasság megkötése után a család tagjai szétválasztották a házastársakat, bezáratták a szombathelyi ferenczrendiek házába; sikerült Kollonics támogatását is megnyerniök, ki mint illetékes győri püspök a házasságot érvénytelennek mondta ki. A másik fél fellebbezésére Széchényi György a püspököket ugyanazon évben tanácskozásra hívta egybe, a melyen Kollonics Ítéletét mellőzve, miután a házasság consummáltatott, azt érvényesnek mondta ki. Kollonics mindamellett fentartotta határozatát, s kényszerítette Rumy Máriát, hogy Csányi Ferenczhez menjen férjhez, Széchényi viszont sietett a bibornok eljárása ellen tiltakozni, kemény nyíltsággal kikérte magának, hogy az ő jogkörébe avatkozzék. A mikor három év múlva arról volt szó, hogy Draskovich újra nősüljön, Széchényi megint tiltakozott ellene. Mint az országban kötött házasságok legfőbb bírája felemeli szavát ezen újabb házasság ellen, mert a tridenti zsinat határozatai értelmében a licenciatus előtt kötött házasság is érvényes, írja Eszterházy Pál nádornak. De Kollonics erőszakos magyarázatának ekkor is érvényt tudott szerezni, Draskovich elvette jegyesét, Herbeville grófnőt. Érdekes befejezése volt az ügynek az, hogy Draskovich húsz évvel később újra egyházjogászokból alakúit bizottság elé terjesztette a kérdést, a kik Széchényi álláspontját mondták ki helyesnek, a mire a gróf valóban elvált második feleségétől."

2' Az érsekség jövedelmeinek behajtása miatt éppúgy, mint Győrben, sok baja volt. A hódoltság okozta bajokhoz hozzájárult az is, hogy a kamarák a kincstár szűk pénzügyi viszonyainak rendbehozására több megyében bérbevették a dézsmát. Széchényi ezt a rendszert az érsekség elfoglalása után mindjárt megszüntette, kevés jövedelmét nem akarta másokkal megosztani. Mivel a kamara ennek ellenére tovább is szedte a tizedet, a birtokosok se az érsek kiküldötteinek, se a kamara megbizottainak nem akartak dézsmát adni. Érseksége első heteiben, 1685 május 28-án megírja Nógrád megyének, hogy a kamara tiltakozása ellenére is az érsek embereinek adják át a dézsmát, az ellenkezőt csak akkor tegyék, ha a kamara felmutatja a király egyenes meghagyását. Márcziusban