Szabolcsvármegye levéltárának mohácsi vész előtti oklevelei. (Nyíregyháza, 1901.)

Nagyváradon, 1335. november 8. A váradi káptalan előtt Perencs, Zanyó és Dénes, Pércsi Miké fiai, egyrészről, másrészről pedig Miklós, a Pércsi Márton fia a következő birtokcserére lépnek: Perencs, Zanyó és Dénes Szabolcsvármegyében, a Tisza folyam mellett fekvő óháti birtok­részüket, mely kelet felől Csege, nyugatról Egyek birtokokkal határos, összes tartozékaival együtt, — melyek között a birtok­résszel szemközt épült Boldogságos Szűz kolostorának és Szent­György templomának kegyúri joga is említtetik, — elcserélik Pércs, Biharvármegyében fekvő s már előbb Pércsi Miklósra szállott birtoknak azon egy negyedrészéért, amelyet az ő apjuk, Pércsi Mike még életében, mint a nővérét, a Csepán leányát és Miklósnak, a Pércsi Márton fiának anyját, továbbá többi nővéreit, az ország törvényei szerint az apai javakból megillető leánynegyedet, nevezett Miklósnak és a többi testvérgyermekek­nek, úgymint Arnoldnak, a Mihály fiának, Köncslinnek és Mik­lósnak, az Irineus fiainak, s Csepánnak, az Illés fiának adott volt; továbbá egy más, Köteles nevü, Szabolcsvármegyében fekvő birtoknak felerészéért, melyet Pércsi Mike fiai Pércsi Miklósnak eladtak volt. Perencs, Zanyó és Dénes az óháti részt illetőleg kötelezik magukat, hogy Miklóst és örököseit a háborgatok ellenében megoltalmazzák s ha erre nem lennének képesek, neki a pércsi birtok negyedet visszaadják. A Köteles nevü birtok felét pedig a felek meg fogják ez esetben bccsültetni s Mike fiai a becsárat Miklósnak megfizetik. Ellenben Miklós kötelezi magát, hogy Mike fiait a pércsi birtok negyedben testvérgyermekei ellenében megoltalmazza. A felek közül a cserét megmásítani akaró az erőszakos párbaj bűnébe esik.

Next

/
Thumbnails
Contents