Lukinich Imre: Podmaniczky család oklevéltára. I. (Budapest, 1937.)

1245. Isztebnyik környékén „arbor, quae vulgo nyárfa nuncupatur". „Ad arborem Tölgyfa nominatam." „Tendit per Berch . . . juxta Bik. .. in magnam silvam fagorum, quae vulgo Bik vocantur. . . sub illicibus quae vulgo Tölgyfa nominantur." 1 1247. Liburcsa vidékén : „arbor Tiilgy" és „arbor Nyir". 2 1259. Dulo vidékén : egy ,,Berch" nevű hegy. 3 1265. Kobra vidékén : „arbor ulmi vulgariter Zill", „magnus Berch". 4 1272. Zliecho vidékén : „magna petra Solimos dicta". 5 1297. Viezd (Ujezdo) vidékén : „meta arborea vulgo Szilfa vocata... monticulus Kelemenhalma... fons Bechokiitja dictus. .. locus Rakatya Mochar". 6 A felsorolt és példaképen idézett adatok valóban a magyar elemnek bizonyos fokú térfoglalását igazol­ják. Valószínűtlennek látszik ugyanis magyar szavak­nak beiktatása olyan nagyfontosságú oklevelekbe, mint aminők a határjáró-okiratok, amelyeknek szövegét az egyes szavak vagy kifejezések fontos birtokjogi jelen­tőségénél fogva nemcsak a közvetlenül érdekelt szemé­lyeknek, hanem a környék lakosságának is meg kellett érteniök. Ennek következtében alig kétséges, hogy ahol a határjáró-oklevél terminológiája vegyesen ma­gyar és tót, ott nemcsak a birtokosok, hanem a lako­sok között is voltak magyarok. Ott azonban, ahol a terminológia csak tót szavakat tartalmaz, egészen jogosan következtethetünk a magyar elem hiányára, vagy eltűnésére. A telepítéseken kívül a megye védelmét volt 1 Kiadva Slovensky Letopis. (Szerk. Fr. V. Sasinek.) VI. (1882.) 144—45. 1. 2 Fejér: IV. vol. I. p. 471—72. 3 Hazai Okmánytár. VI. 98. I. 4 Fejér: X. vol. III. p. 255—56. 5 Fejér: X. vol. III. p. 259; Üjabbkori másolata a Hg. Batthyány-Strattmann-család köpcsényi levéltárában. — A Solymos hegy később Sokolie nevet kapott. Smilauer: i. m. 90. 1. 6 Fejér : VI. vol. II. p. 99—100. és Slovensky Letopis. IV. (1880.) 279—80. Az itt említett Kelemenhalma most tót alak­jában ismeretes. (Smilauer : 330. 1.)

Next

/
Thumbnails
Contents