Lukinich Imre: Podmaniczky család oklevéltára. I. (Budapest, 1937.)

védelmében állott. Tartozékait ismerjük; 1471-ben 2 mezőváros, 20 helység, 1475-ben 1 mezőváros és 23 helység, a XVI. század derekán pedig 26 helység tartozott hozzá, 1 amiből arra lehet következtetni, hogy nem volt jelentéktelen erősség. 1432-ben, mint már láttuk, a cseh husziták kezére jutott, 2 1460-ban ,,Vaclav Bjelik alias de Cornis" volt a tulajdonosa, 3 de az sem lehetetlen, hogy 1432 óta állandóan cseh kézen volt. Bjeliket magát is az ellenséges cseh kapitá­nyok közt említik 1463-ban. 4 A lednicei zálogbirtok azonban — úgy látszik — csak a papiroson volt Pod­maniczky László kezén, a valóságban Bjelik maradt továbbra is a tulajdonosa, talán a Podmaniczky­család ugyanekkor sokat szereplő másik tagjának, Balázsnak közbelépésére, aki Bjelik unokáját bírta feleségül, vagy még inkább azért, mert időközben Bjelik is meghódolt a magyar királynak. Annyi bizonyos, hogy a vár 1471-ben és 1476-ban ismételten gazdát cserélt, 5 de Podmaniczky László egyik esetben sem szere­pelt a birtokosok között. 1504-ben Podmaniczky László fia János és Korompai Nehéz Péter özvegye közt folyt per Lednice zálogbirtoka miatt. 6 A vár birtoktörté­netével még foglalkozunk. Ezek a birtokszerzések vagy birtokszerzési kísérle­tek Podmaniczky László tevékenységének kisebb jelen­tőségű és magánjellegű megnyilvánulásai voltak. Pod­maniczky László élethivatásának a kardforgatást tar­totta, innen van az, hogy még a béke napjaiban sem szerette fegyvereit pihentetni. 1462-ben a Felvidéket megszálló csehekkel állott hadilábon, s bár tudomása volt arról, hogy a cseh vezérek egyik-másika közben egyezkedési tárgyalásokat folytatott a király megbízot­1 1471-re. Orsz. Lt. Dl. 17,185. 1475-re : Orsz. Lt. Dl. 17,715. A XVI. századra 1. Demkó Kálmán : Magyarország hadiereje a 16. században. Hadtört. Közlemények. 1916. 319. 1. 2 Tóth-Szabó Pál: i. m. 114. 1. 3 Slov. Letopis. VI. (1882) 134. 1. Wertner szerint (Magyar hadjáratok a XV. szd. második felében. Hadtört. Közi. XIII. 11912] 443—444.) ez a Korniczi Bjelik nem azonos a ledniceivel. 4 Szerémi—Ernyey J. : i. m. I. 353.1. Wertner Mór: id. tan. (Hadtört. Közi. XIII. [1912.] 82., 202.) 5 V. ö. Szerémi—Ernyey : i. m. I. 342. 1. 6 L. Podmaniezky-Oklevéltár. I. k. 217. sz. oki.

Next

/
Thumbnails
Contents