Lukinich Imre: Podmaniczky család oklevéltára. I. (Budapest, 1937.)
közé, hiszen alig volt esztendő, melyben magyar vér ne omlott volna az ország területének védelmében, vagy a király nagy politikai terveinek és elgondolásainak szolgálatában. 1458-tól kezdve a Felső-Magyarországot megszállva tartó csehek, 1 a nyugtalan oláh vajdák, a Bosznia elfoglalására induló törökök, majd hosszú ideig a cseh királyság ellen nehéz küzdelmek folytak, melyek során számtalan út és lehetőség kínálkozott a személyes érvényesülésre, az egyéni törekvések kielégülésére, családok számára pedig az emelkedésre. A Gúthi Ország, a Zápolyai (Szapolyai), 2 a Lévai Cseh, Magyar stb. családok ebben a korszakban jutottak az első sorba és pedig nemcsak a közélet terén, hanem vagyon tekintetében is, mert a király nagylelkű és bőkezű volt, aki a neki tett szolgálatokat mindig pazar kézzel jutalmazta. Podmaniczky László, már mint aulae miles, 3 aki tehát, mint ilyen, állandóan a király udvarában vagy környezetében tartózkodott, természetesen résztvett a különféle hadjáratokban, s többi kortársához hasonlóan, ő is igyekezett vagyonát gyarapítani, ha arra módot látott. Szolgálatkészsége, egyéni tulajdonságai, s nem utolsósorban az a körülmény, hogy a Hunyadi Jánosnak és Lászlónak annakidején tett szolgálatokat időnként eszébe juttatta az atyja és bátyja emlékét kegyelettel ápoló fiatal királynak, 4 1 ,,In nonnullis exercitualibus expeditionibus tam contra Bohemos, alias partes regni nostri superiores igne et gladio vastantes, quam etiam contra perfidissimos Turcos huius regni nostri hostes infestissimos", — olvassuk a király 1466 február 6-i adománylevelében. Podmaniezky-Oklevéltár. I. 53. 1. 2 A Gúthi Országh és a Zápolyai vagyonra 1. Demkó Kálmán tanulmányát : Felsőmagyarországi várak és várbirtokok a 16. században. Hadtörténelmi Közi. 1914. 212. 1. Szerémi—Ernyey : A Majthényiek és a Felvidék. I. 340—41. 11. 3 Az aulae milesre vonatkozólag 1. Csánki Dezső : I. Mátyás udvara. Századok, 1883. 538. 1. és Czimer Károly : Az Árpádházi királyok várjobbágyai. Szeged, 1914. 37. I. V. ö. a Podmaniczky-Oklevéltár. I. 37. 1. 4 „Pro fidelibus servitiis eiusdem, que ipse primum condam illustribus principibus dominis Johanni comiti Bistriciensi genitori et Ladislao fratri nostris carissimis felicium recordationum" etc. olvassuk az 1460-i adománylevélben. Podmaniezky-Oklevéltár. I. 38. 1.