Thallóczy Lajos: Jajca (bánság, vár és város) története. (Budapest, 1915. Magyarország melléktartományainak oklevéltára. Codex diplomaticus partium regno Hungariae adnexarum 4.)

ccxxxvnr Ferhát pasa beütése. Frangepán Kristóf Jajcza várát élelmező diverziója 1525 jún. 7—11. ban kitüntetett vitézségéért nyerte ezt a kitüntetést, levág — úgy tetszik nekünk — egy előkelőbb jancsártisztet. Ugyancsak ezt a czímert kapja vele együtt fogadott test­vére, Palásthy László is. Ősi balkáni, hozzánk elszármazott szokás minálunk is a testvérül fogadás, a pobratimstvo, mely minthogy a fogadott testvérek mindhalálig helytálla­nak egymásért, erősebb kötelék a vérrokonságnál is. Ebből is megérthetni, hogy azok a maroknyi őrségek, elhagyatva mindenkitől, annyi ideig helyt tudtak állani. Az 1524. és 1525. évek töredékes adataiból kiérzik, hogy a végleszámolás megkezdődött. Budán régen tudják, hogy a szultán nagyban készül, 1 nemkülönben Jajczán is a két bán naponkint hallhatja, hogy Jajczának nyugati záróerődje, Jezero török kézen megerősödött várrá alakul. 2 A határharczok Nándorfejérvár török birtoklása követ­keztében mindinkább nagyobb méretűekké válnak. Elmon­dottakat kellene ismételnünk, ha az országgyűléseknek rendesen a megtörtént csapások után hozott végzéseiből ecsetelnénk az ország gazdasági erejének hanyatlását s a vezetés gyöngesége következtében beállott államerkölcsi ernyedést akarnók részletezni. 3 A török ott ütött be, a hol akart, ezért módját kellett ejteni, hogy Nándorfejérvár elle­nében erős védvonalat kell alkotni s hogy egyúttal az immár folyton támadó bosnyák (várboszniai) pasa betöréseit a Száva felől menten fölfoghassák. Az említett országgyűlés személyi tekintetben szerencsés választást tett. Ugyanis az országgyűlés tartamára Tomori Pál kalocsai érseket „az ország hadnagyságával", illetőleg az alsó részek főkapitá­nyává nevezték ki. 4 Ha kitűzött czélunk nem intene, úgy szeretnénk meg­állani ennél a vallásos rajongással és hősies bátorsággal telített pap-katonánál, kinél kevés érdekesebbet mutat fel történetünk akkori szakasza. Határozott siker kisérte főkapi­tányi szerepét. 1523 június havában Budán híre érke­1 1524 II. 4. Lajos király levele a pápához. 2 Horvát végh. Okit. I. 403. 1524 VIII. 8. 3 1523 ápr. 24-iki országgyűlés, Suppl. ad Vest. Com. II. 4 Fraknói V.: Tomori Pál élete. Századok, 1881. 379—385.

Next

/
Thumbnails
Contents