Thallóczy Lajos: Jajca (bánság, vár és város) története. (Budapest, 1915. Magyarország melléktartományainak oklevéltára. Codex diplomaticus partium regno Hungariae adnexarum 4.)

vidék (Dolnji Kraj) nemzetségbirtokaival, tehát a bosnyák bánságéval is. Hova-tovább előtérbe lép tehát a Horvatin-nemzetség birtokainak a fontossága katonai szempontból. S itt elsősorban Kljncs várának a kérdése (egyfelől a bihácsi királyi hadi útnak s a pliva—lasva—szerajevói út akkori csomópontja; Bihács és Kljucs közt 90 km. a távolság) érdekelte a magyar állami hatalmat. A vár a Horvatin-család birtoka. A családban akkoron két áramlat küzd egymással: a Tvartko bánhoz hű családi ágak s a Tvartko-ellenesek, a mi tudvalevőleg vérrokon birtokos családoknál mindenütt és mindenkor általános jelenség. Horvatin unokái, Gergely és László, s az István fia, Gergely, grebeni és glamocsi nemesek 1356-57-benTvartko-ellenesekkéváltaktöbbi atyjokfiával ellentétben. Személyes okának kellett lenni, mert megunták az ottlétet s magyar-szlavón földön akartak birtokot. A mely bosnyák a középkorban ősi földjét elhagyja, csak vérbosszútól való félelmében, vagy nagyon súlyos személyes sértés miatt cselekszi. Eleinte azonban még nem volt szó a birtokcseréről. Történt ugyanis 1356 végén vagy 1357 elején, hogy a nevezett Horvatin urak felkínálták magukat Lajos királynak azzal a kijelentéssel, hogy a szent korona hűségére térnek. A király szívesen fogadta a kijelentést, megígérte nekik, hogy ősi birtokaikban megerősíti s a bán hatósága alól kiveszi őket.

1 Lajos király különben a bosnyák előkelőknél — bár egyik sem vállalta önkéntesen a behódolást — nem volt népszerűtlen. Igaz, hogy csak 28 esztendővel (1408) a halála után rója e szavakat Osztója király adománylevelére Vukorija, a deák : „Lajos király országunk előkelőivel szemben mindig szerette az igazságot."

2 Ez a legnagyobb elismerés a balkáni népek részéről. 1 Anjoukori Okit. VI. 546. Eredetije MODL. 4650. Oda a Vlkoszlavityok levelei közül került. Klaic V. Bosznia tört. I. 548. 1. dolust lát ebben Lajos király részéről. Ezt mi nem látjuk. Hiszen az oklevélből kiderül, hogy a királynak előadatták áttérési szándékukat: „quia certa relacione percipimus". Ebből nem következik, hogy a király biztatta fel őket. Klaic V. mentségére szolgál további előadásában, hogy az akkori anyagkészletet nézve, érdemes munkájában még nem értékesíthette az utóbb napfényre került adatokat. 2 Miklosich M. S. 247. s kkll.