Illéssy János: Igló kir. korona- és bányaváros levéltára. (Budapest, 1899.)

dőciik. Ettől kezdve szakadatlanul terjed 1774-ig összesen 9 könyvben. Ezeknek mintegy kiegészítését képezik a Borszámadáskönyvek (Weinbücher), melyek 1602-től 1700-ig három kötetbe foglalvák, élénk tanúbizonyságául annak, hogy mint az országban általában, úgy Iglón is a borral való gazdálkodás lényeges tényező volt. Ami annál érdekesebb, mert Igló éghajlata nem kedvez a szőlőművelésnek, de minthogy bornak lenni kellett, a város a Hegyalján vásárolt szőlőket, melyeknek termését hivatalosan kiküldött tanácsnokok szüretelték le. Valamint a városgazdászati számadásokat, úgy a tulajdonjogi nyilvántartást is a legnagyobb gondossággal vezette az iglói tanács mindenkor. A Stadtbuch, Erbbuch, Hauszusehreibbuch és Kaufbuch néven szereplő s magyarul egy szóval Yallománykönyveknek nevezhető gyűjtemény, melyekhez még a Telekkönyveket is számíthatjuk, 24 kötetet tesz ki s a város levéltárának legbecsesebb kincse. A pontosan megállapítható legrégibb följegyzés 1383-ból származik; ettől kezdve 1850-ig, — mondhatnók: a telekkönyvi rendszer behozataláig — szakadatlanul folynak, úgy, hogy Igló azzal [a ritkasággal büszkélkedhetik, hogy egyik-másik ingatlan, különösen ház és háztelek birtoklását évszázadokon át kitudja mutatni. Ne képzelje azonban senki, hogy ezek a könyvek a mai értelemben vett telekkönyveknek felelnek meg. Inkább az örökösödési igények nyilvántartása s az árva vagyon kezelésének szempontjából vezették azokat, különösen kezdetben. E vallománykönyvek közül pl. már a legrégebbi tájékozást nyújt e könyvek tartalmáról és czéljáról; de arról is, hogy nem időrendi egymásutánban történtek a följegyzések s hogy nem tisztán magánfelek vallományait tartalmazza, hanem vannak benne a várost, inint közönséget érdeklő emlékeztető dolgok is, mint tanácsi határozat, a plébánosválasztás föltételei, a molnárok törvényei, ós valamennyi közt a legérdekesebb és legbecsesebb: a Zipser Landrecht vagy Zipser Willkiihr, melyet Wagner Károly Analectáiban, Michnay és Lichner az »Üfner Stadtrecht«-ben, leggondosabban pedig dr. Demkó Kálmán Lőcse történetében, kiadtak. Az ősi szász jognak ezen elsőrangú emléke 3 kézirati példányban maradt fenn, közülök