Horváth Richárd: Győr megye hatóságának oklevelei (1328-1525). (Győr, 2005. A Győri Egyházmegyei Levéltár Kiadványai, Források, tanulmányok 1.)

Előszó Anikónak A magyarországi történelemkutatásban a megyék mint intézmények vizs­gálata a XIX-XX. század fordulóját követő rövid fellendülés után napjainkban is Csipkerózsika-álmát alussza. Különösképpen igaz ez a Mohácsot megelőző év­századokra, ahol a kutatás csak a legutóbbi években-évtizedben „fedezte fel" új­ból a megyét. Mielőtt azonban akár elődeinket vagy kortársainkat érdektelenség­gel vádolnánk, hamarjában el kell mondani, hogy a témát érintő forrásfeltárások szinte alig léteztek, léteznek. Persze nem csak a megyék esetében van ez így. Jól ismert tény, hogy 1945 után egészen a huszadik század utolsó évtizedéig a középkori tematikájú forráskiadványok meglehetősen csekély támogatásnak és talán még ennél is kisebb megbecsülésnek örvendtek. Időről-időre napvilágot látott ugyan egy-két kiemelkedő munka - gondoljunk például a Zsigmondkori Oklevéltár első két kötetére -, de ezek csak elszigetelt esetek maradtak. További béklyót jelentettek bizonyos elvi megfontolások is. A XIX. század végén és a XX. század elején, az ún. klasszikus pozitivizmus korában a forráskiadások aranykorukat élték. Szer­kesztőik, közreadóik alapvetően két fő közlési forma mellett döntöttek: kronologi­kus vagy provenienciális alapon tették közzé a kiválasztott kútfőket. A tematikus, azaz egy témát érintő, lehetőleg az összes vonatkozó okiratot felölelő munka ide­gen volt a korszakban. Ilyenek csak az elmúlt másfél-két évtizedben jelentek meg, jóllehet nem minden előzmény nélkül (ilyen például az 1514-es Dózsa parasztháború okmánytára). 1 Újabban épp a megyék körül látszik kikristályosod­ni az ilyetén forráskiadványok új csoportja. Ezek sorában az elsőség feltétlenül Szakály Ferencet illeti meg, aki Tolna megye középkori okleveleit adta közre re­gesztákban. 2 Más szempontból számít különlegesnek a másik megjelent megyei oklevéltár, Piti Ferenc és C. Tóth Norbert munkája. Ebben ugyancsak regeszta formátumban szerepelnek a dokumentumok, de a feldolgozott megye, Szabolcs különös jelentőségét az adja, hogy a legnagyobb számú oklevéllel bír a középkor századaiból a Kárpát-medence egész területét figyelembe véve. 3 Örömmel ál­lapíthatjuk meg végül azt is, hogy e sorok lejegyzésekor már folynak Bereg megye oklevéltárának előkészítő munkálatai. Az imént elősorolt munkák mellett a jelen kötet is - bár a középkori me­gyei iratokat kiadó müvek eddigi kurta sorában a harmadik - bizonyos fokú egyediségre tarthat számot, hisz ebben a nyomtatásban napvilágot nem látott oklevelek teljes szöveggel találhatóak meg. Regesztára csak abban az esetben akadhat az érdeklődő, ha az adott oklevél egy korábbi forráskiadványban hozzá­férhető. További, ezidáig nem alkalmazott metódusról is be kell számolnunk. A fentebb említett tolnai és szabolcsi oklevéltárak a megyei hatósághoz intézett mandátumokat csak akkor emelték be a gyűjteménybe, ha azokat megyei kiad­vány tartotta fenn átiratban. Jelen kötet ezt a gyakorlatot tovább bővítette. Kuta­tásaink során igyekeztünk összegyűjteni a lehető legtöbb olyan mandátumot, 1 Monumenta rusticorum in Hungaria rebellorum anno MCXIV. Maiorem partém collegit ANTONIUS FEKETE NAGY, ediderunt VICTOR KENÉZ et LADISLAUS SOLYMOSI atque in volumen redegit GEISA ÉRSZEGI. Budapest, 1979. 2 SZAKÁLY FERENC: Ami Tolna vármegye középkori okleveleiből megmaradt 1314-1525. Szekszárd, 1998. 3 PITI FERENC: Szabolcs megye hatóságának oklevelei 1. (1284-1386) A nyíregyházi Jósa András Múze­um Kiadványai 55. Szeged-Nyíregyháza, 2004. C. TÓTH NORBERT: Szabolcs megye hatóságának okleve­lei II. (1387-1526) A nyíregyházi Jósa András Múzeum Kiadványai 53. Budapest-Nyíregyháza, 2003.

Next

/
Thumbnails
Contents