Thallóczy Lajos–Barabás Samu: A Frangepán család oklevéltára. II. 1454–1527. Hamis oklevelek. 1209–1481. (Budapest, 1913.)

Az oklevéltár történeti méltatása. A Frangepán család oklevéltára I. kötetének előszavában Barabás Samu szerkesztőtársam beszámolt az oklevéltár kútfői anyagáról, bőven kifejtvén elveit, melyek az oklevéltár szerkesztésénél vezérelték. Az ő érdeme, hogy rendet vágott az oklevélhamisítások azon útvesztőjébe, mely a horvát nemzetségi történetnek különleges vonása. Az én tisztem, hogy méltassam az oklevéltár történeti érdekű anyagát. Meg kell jegyeznem, hogy az anyaggyűjtésnél első sorban két szempont vezérelt. Meggyőződésem, hogy Horvátország középkori történetét csak akkor lehet majd kritikailag megírni, ha a vezető nemzetségek okleveleit lehetőleg teljesen sikerül majd összeállítani. Ebből indultam ki első sorban. A másik szempont, hogy a hefyrajzi adatok kritikai megállapításával kell mindenekelőtt tisztába jutnunk. Tudjuk, hogy ez nem egy embernek, hanem nemzedékek munkája. S mégis nekiláttunk, mert ha itt-ott lékek mutatkoznak is, ha hibát követ el egyikünk másikunk, azt majd kitöltik s megigazítják az utódok és tanítványok. Megjegyeztük már az Alsó-Szlavóniai okmánytár (Mon. Hung. Hist. XXXVI. köt.) előszavában, hogy nem tekinthetjük teljes gyűjteménynek, meg is okoltuk, hogy miért. Annál inkább kell hangsúlyoznunk ezt a momentumot akkor, mikor a régi Horvátország vezérlő családja oklevéltáráról van szó. Vezérlő családnak mondjuk már elöljáróban a Frangepánokat, mert ha nem is váltak dinasztákká, de kivették részöket úgy az adriamenti nagy fejlődésből, mint