Oklevéltár a gróf Csáky család történetéhez. II. Oklevelek 1500–1818. (Budapest, 1919.)
maiba ha fiaim éltéig háborgatás nélkül meg hadgiák, tehát azon joszágot és summát holta után avagy állapotyát meg változtatván szabadosson legálhassa Ferencz és István fiaim közöt, annak mellyik inkáb kedve kereseő lészen. Minthogy pedig vadnak ezen kivűl oly ioszagok is, mellyeket azon szerelmes atiamfia idegenek keziteől redimalt a Turzo urak oppignoratioja vagy inscriptiojok után úgymint Millenbach és Zakocz, kikért tizen három ezer tallérokat néhai nagyságos Thökölyi István uramnak maga saiát pénzéből letött, mellyeket is az atiamfia szabadosson bírhasson azon summában és disponálhasson is megírt summarul akárattia szerint. Továbbá mivel István fiam gyermekségétől fogvást mindenkor kedvem kereseő engedelmes fiam volt, most is már vénségemnek ideien mind törvínies állapotokban s mind egieb mindennemű terhes és szükséges dolgaimban engem hol az eő felsége udvaraban, s hol masut maga sok faratságával és nyughatatlanságával segítet, ugy hogy vénségem istapianak méltán mondhatom, illik hogy en is eő hozzaja töb ioval legiek, hogy sem mint azokhoz, kik engem sokszor megkeserítettek és fiúi kötelességek ellen sok boszuval illettek, s nagy költségekben hoztak, arra nézve azért az felből meg említet donatioban nekem engettetet szabad dispositio szerint hagiom István fiamnak extra ratam suam in bonis Scepusiensibus portionem Szepes várában pro residentia arcensi az en mostani lakó hazaimot, ugimint az beiaro felső kapu mellet levő garadicson fel jüvén egy pitvarba lépnek iob kez fele, a mellet vagion egy kis bolt, azon belől egy palota kívül főteő kemenczével, azon belől az én lakó hazom, mely is separalva vagion deszkával, secessus vagion benne, azon belől vagion egy kis menyezetes hazacska és egy mas tüzelleő és kemenczes pitvarka is inasokért valo, azon belől vagion más szép öreg ház ur aszszonnak valo, kemencze benne, azon belől ismét más öreg kivül futeő ház udvarló leanyoknak valo, azon belől vagion kis konyhaiu ház, melyben is feiér cselédnek valo secessus vagion. Ezeken kívül vadnak egymás hátán négy contignatióban épittetet kerekded házikók, az két felseő kívül futeő kemenczéssek, a harmadika nem kemenczes, a leg alsó pincze forma, azon alol is vagion reitek hely.