Oklevéltár a gróf Csáky család történetéhez. II. Oklevelek 1500–1818. (Budapest, 1919.)
tom utan ereje legien, fen maradván úgyis az donatioban denominált haeresimnek az ioszag perpetuitásához valo iussok. Akarvan azért mindenekben meg emlitet utolbeni donatiomnak tenorahoz (mely az elsővel nem contrarialkodik, hanem azt csak declarallia és meszebre extendallia) magamot alkalmaztatnom, azon donatioban specificalt summabul tészek illyen rendelest. Mivel Erdelybe az eős joszagbul magam Szurdokot Kemény János uramnak eöt ezer tallérban, Búzát pedig néhai Csáki László eocsém urammal edgiüt Kemény Boldizsár uramnak kilencz ezer tallérban vetettük zalogban, mely ket rendbeli en szamomra cedalo summát úgymint tized fel ezer tallért s meg ahoz többet is fizettem csak holmi akadalios conditioknak tollalasáért, mellyek ezen Szepes várát illető donatiokban voltak inserálva, és kiváltképen hogy az Csáki leány ágot perpetualhassam, melljet efficialtam is, látván és experialván magam, hogy az minden rendeken szabadoson uralkodo Isten nagy sok familiak közűJ az eő bölcz itiletiből a fiu agot el szedegeti, és csak leány ágot hagy fen, hogy a Csáki leány ág is a fiu ágnak defectussa után (kit Isten távoztasson) az en sok faradozasimmal szerzet jovaimbúl semmi se ne maradna. De holot hatalomhoz készűleő és az után üdvösségem meg nyerését remélleő io lelkem ismereti szerint Írhatom, hogy a mely summát legfőképen in paratis Szepes váráért, s jószágáért attam, annak nagiob része az én mostani szerelmes feleségem Mindszenti Kristina aszony erdelyi joszagabul provenialt pénzéből allot annyira, hogy ha eő a maga pénzével nem segitet volna, azon summának a magam értekemből semmi úttal szerit nem tehettem volna, holot bona fide recognoscalom, hogy száz ezer forint erő pénznél ioval is többet hozot, és azutan is velem laktaban hozatot megirt atiamfia erdélyi joszagabul, melynek nagy részét ut praetactum est, azon donatioknak meliorálásáért részbeől pedig az Rákóczi haboruia miat valo buidosasomban fiaim idegen orszagba valo tanittatasokra és egieb köz jokot nezendő dolgokra kinszerittettem el kötenem, mellyet mind ez oraig is az edes atiamfianak meg nem terithettem. Minek okáért hogy azon szerelmes atiamfianak Mind-