Haan Lajos–Zsilinszky Mihály: Békésmegyei oklevéltár számos, hazánk beltörténetére vonatkozó adatokkal – Monumenta diplomatica comitatus Békesiensis. (Budapest, 1877.)

kiváltképpen ez csak annak az földnek nagyobb és köny­nyebl) való elpusztulássára nézve, iránk Kapitány Uram­nak, hogy jó idején inégh akkor, mikor a Materiát compor­tálták eleit köllütt volna venyi, és mégh most is nemcsak szép szóval, hanem ugyan valami készülettel Erőmutatással is, ugy azért, hogy re ipsa semmit ne mivellyen, impediálni köllene, hogy seininiképen az véghez nem vitetnék. Ha pedigh annyire volna az Dologli, hogy az Hidat immár elkezdették volna, és nem sokára megh is csinálták, tehát azon lenne, és valami utón más Emberek által, ugy hogy az eő neve benne ne forogna, az más Portiókat venné reá, hogy hannák avagy égetnék el az Hidat. — Erre kapitán Uram azt irja, hogy az Hidat igen gyorsan megcsináltatták volt, kire az Kallayak csak magoktúl, semmi Értelmek onnan eő tőlük rúla nem lévén, mintegy hatvan Lóval reá is mentek volt, de keveset efficialhattanak, mert a mi ke­veset elhántanak volt benne, azt és mégh igen hamar megli épitették. De most ismégh mindenütt az hódlott Szegény­ségnek megh hatták volna, hogy szekerekkel készek len­nének, hogy mihelyt parancsolnák, mindgyárast fát és ve­szőt vinnének, a hova mondanák. iVz Hiremind az volt egy falkáigh, hogy keresetet akarnának, az Tornyos egyház körűi kastélyt csinálnyi, de im most irá megh Gyczy Já­nos, hogy Gyulának az várát épiték megh, és arra horda­nák az sok fát, mind a négy Beghségh Gyulai, Jenei, Lip­pai és Csanádi alól, mivel hogy félnének azon, hogy Fel­séged az Némethel, amint értették volna, megh békéllett volna, és reájok való indulatja volna Felségednek. Mért hogy pedigh ennek az Tamási Hidnak épitésse nagy Suspitiót hozott minnyájunknak, hogy ezt eők valami, nagyobb Dologhnak tekintetiért, kire csak lidőt és occasiót várnak, tsináltatták, és ha egyéb nem lenne is, tsak ez is nagy commoditásokra lenne, hogy azon által könnyebben és hamarábban mindenfelé elérkezhetnének, ugy tetszék, hogy ezt igy el ne hallgassuk, hanem az Portának panaszt tegyünk felőle, annak okáért Emberünket bocsátottuk oda ez napokban, és az mint leghjobban láttuk, az földnek Romlását, pusztaságát causalván ez Hidnak épittéséből, á

Next

/
Thumbnails
Contents