Iványi Béla: Bártfa szabad királyi város levéltára. 1319-1526. (Budapest, 1910.)

század, olyan dúsgazdag a XV-ik, hogy már a XYI. századról ne is beszéljünk. Úgy látszik mindezekből, hogy az oklevelek összegyűjtése és conserválása Bártfán csak a XIV. század második felében, vagy inkább a XY. század elején vette kezdetét. Eleinte királyi kiváltságlevelek, királyi adománylevelek, nádori vagy országbírói ítéletlevelek, hiteles helyi kiadványok képezik kizárólagosan az anyagot. A XY. században mindezek mellett a roppant becses városi számadáskönyvek, különféle jegyzékek, adólajstromok, főleg azonban a művelődéstörténeti szempontból bő forrást képező, a város közigazgatási viszonyait, külérintkezését stb. megvilágító missilis levelek tömege dominálja az anyagot. Az oklevelek gyűjtése és megőrzése szükségképen maga után vonta azoknak valamelyes irányban való rendbe szedését is, hiszen másképen a szaporodó anyaghalmazban nem lehetett volna eligazodni, az anyag teljesen kezelhetetlen lett volna. Az oklevelek rendezése még a XY. század folyamán történt olyanformán, hogy az oklevelekre kívül a város jegyzője, a kinek a levéltár gondozása is feladata volt, ráírta azoknak rövid tartalmát. (így történt az például Eperjesen is, ahol pontosan meg tudjuk állapítani, hogy a levéltár első rendezője Czibner Iveresztély városi jegyző volt, aki a XY. század végén és a XYI. század elején viselte hivatalát.) Az oklevél hátára ráírták például, hogy tartalmazza: »Confirmatorium iudiciarie sentencie super possessione Thouthsolyumus vocata, pro filiis Nicolai dicti Aproud«, amint £LZ Bj 12. számú oklevél hátán olvasható. Yagy rövidebben: »Pro média tricesima«, vagy pedig: »Super média tricesima petat domino imperatore«, vagy: »Super exempcione tributorum« stb. Ezzel elérték azt, hogy abban az esetben, ha valamelyik oklevélre bármi okból szükség volt, nem kellett az egész tömeget végig olvasni, hanem a hátlapjára írt rövid tartalmi kivonat alapján sokkal könnyebben megtalálták.