Szentpétery Imre: Az Árpád-házi királyok okleveleinek kritikai jegyzéke. Regesta regum stirpis Arpadianae critico diplomatica. I. kötet 3 füzet. (Budapest, 1930.)
— a somogymegyei hethysi Leustachius fiának, Herbordusnak, ki az Otakár elleni hadjáratban a királynak, továbbá Rolandus nádor pozsonyi ispánnak, István sziavon bánnak, Henrik udvarbíró és somogyi ispánnak szemeláttára vitézkedve foglyul esett, a fogságban kínzást szenvedett és 100 márka váltságdíjat fizetett, illetőleg ennek lefizetéséig fiát, Miklóst és Leuka fiát, Leüt hagyta kezesül, ezért Herbordus hethysi birtoka mellett a Rengeusaar nevű mocsáron túl három eke udvarnoki földet ad, miután annak minőségéről a somogyi ispán és a konvent jelentéséből meggyőződött. — D. p. m. mag. Farkasii electi eccl. Alb, au. n. cancell. (!) dil. et f. n. anno D. 1263. regni a. tricesimo secundo. (!) Átírta I. Károly 1323. (A Hazai okmt. szerint a gr. Draskovics-lvt.) Hazai okmt. VII. 87. Kivonat: Kukuljevic, Reg. n° 845. Az oklevél szövegében, legalább a közlés szerint, nagyon erős hibák vannak, amelyeket azonban az átírásnak kell tulajdonítani, annál is inkább, mert I. Károly oklevelének eredetijét nem ismerve, nem tudom, hogy a közlés is nem szaporította-e az átírás hibáit. 1388. * — parancslevelét, hogy az egri káptalan küldje ki emberét, aki Byrs fiával, Jakow királyi megbizottal Checher föld egy részét határolja el, s annak birtokába János fiát, Mixát iktassa be, említi az egri káptalan 1263-ban. (Hazai okmánytár, VIII. 94.) 1389. *— parancslevelére, hogy Erney nyitrai ispán a pannonhalmi monostornak Debretha és Lubou nevű birtokait assignálja, hivatkozik Erney ispán 1263. (Wenzel, ÁUO. VIII. 81.) V. ö. 1340. sz.; ennek alapján történt az assignálás. 1390. — Fülöp esztergomi érsek kérésére összefoglalja és megerősíti az esztergomi egyháznak régi oklevelekbén megállapított kiváltságait. Lásd az 1262. évnél az 1302a. szám alatt. t— likai Skalich Fülöpnek és Bertalannak a tatárjáráskor a tengerpartra menekült királynak tett szolgálataikért az oklevélben leírt címert adományozza, s őket a király bajtársai jcommilito] közé emeli; nekik adja azonkívül Zkrad várát és a Hun mellett fekvő földet tartozékaikkal, kérve utódait ezen adomány épségben hagyására. — Datis (!) iuxta Boznam p. m. discr. v. mag. Farcasii Albensis eccl. electi, au. n. vicecanc. dil. et f. n. a. gr. 1263. r. a. vigesimo quarto. (!) XIX. századi egyszerű másolata a M. Tud. Akadémia kézirattárában. (Oklevelek, I. 17. sz.) Fejér, CD. IV. 3. 129. Smiciklas, Cod. dipl. V. 277. Hamis. Olv. Bojnicic, Oklevélhamisítás, 13. Pauler, A magyar nemz. tört. IP. 595. Karácsonyi, Hamis oki. 23. Barabás a Századok 1914. évf. 675. 1. 1391. *— oklevelét, melyben megengedte Jenev falusi Istvánnak, Cheka fiának, és nejének, hogy Jenev falusi földjüket tartozékaival a veszprémi káptalannak adják, említi a székesfehérvári káptalan 1263-1 oklevele. (Fejér, CD. IX. 7. 673.) 1392. (1263.) (1263.) 1263. 1263. A Boszna mellett. (1263 körül.)