Szentpétery Imre: Az Árpád-házi királyok okleveleinek kritikai jegyzéke. Regesta regum stirpis Arpadianae critico diplomatica. I. kötet 2 füzet. (Budapest, 1927.)
sem lehet külső tekintetében súlyos kifogást emelni. A columnált invocationak és a szöveg kezdőbetűinek is piros és kék festése szokatlan dolog ugyan, azonban az invocatio egész rajza egyező jellegű IV. Béla 1243. jan. 29-i oklevelének díszítésével (ez utóbbi tintával, a nemz. múzeumi Békássy-lvtban,) és alig hihető, hogy más oklevélről másolták volna; az írás IV. Béla közeikorú oklevelei egyikének írásával sem azonos ugyan, de végig következetes és korszerű. Valószínű, hogy nem az udvar írópapjainak kezéből származik, hanem a túróci monostor írója tisztázta, a miniált díszítés azonban kancelláriai írótól való. A (rongált) aranypecsét felfüggesztése is épnek látszik; nem valószínű, hogy más oklevélről vették volna le. A tárgyi tekintetben felhozható kifogások sem döntő jellegűek. Az 1270-i átírás apróbb eltéréseit az is magyarázhatja, hogy az átíró oklevél szerint az átirat nem az eredeti aranybullás oklevél alapján készült, hanem ennek viaszpecsétes „rescriptum seu exemplare"-ja alapján. (MODL. 370.) Mint Wertner is elismerte, az 1251-i adománylevélhez képest mutatkozó bővítés magában véve nem szólhat az 1252-i oklevél ellen. Az általa döntő érvnek tekintett körülmény, hogy a Patak és Olaszi közti 4 vincellér adományozása a Szent Ágoston-rend részére szóló 1257-i oklevélből van véve, inkább az utóbbi oklevél ellen volna fordítható, mert ezt csak XVIII. századi átiratból ismerjük. (MODL. 1608. sz.) Ámde az sincs kizárva, hogy 1257-ben voltakép az 1252-i (esetleg még korábbi) adomány megújításáról van szó ugyancsak a túróci monostor számára, s a Szt. Ágoston rendje (a kései átiratban talán meg is rontott alakban) itt is éppúgy a prémontreiekre értendő, mint ahogy Béla királyfi 1227-i oklevelének (egykorú) utóiratában is a „fratribus sancti Augustini" a (Szent Ágoston szabályai szerint szervezett) prémontreiekre értendő. (Fejér, CD. III. 2. 117. MODL. 131. sz.) A „második haláldöfés" (Wertner i. h. 601. 1.), hogy t. i. a túróci dézsmákra vonatkozó rész az 1252-i oklevélben egy 1270-i oklevél adatainak becsempészése volna, sem feltétlenül döntő, mert az 1270-i oklevél lehet régibb intézkedésnek megerősítése, illetőleg írásbafoglalása is, amit a sysi Kozma neve után írt „qui tunc etiam conservator . . . existebat" is valószínűvé tesz; igaz, hogy az 1270-i oklevélben nincs semmiféle célzás a korábbi okleveles intézkedésre. Súlyosabbak az oklevélben szereplő egyes személyekre nézve felmerülő kifogások, így Miklós nógrádi főesperesnek (Wertner, 599.1.) és a méltóságok névsorában Dénes nádornak, Roland senescalcusnak, különösen pedig Bertalan pécsi püspöknek (v. ö.933a.) szereplése miatt.(Ciprián ellenben 1252-ben éppenúgy lehetett sárosi ispán, mint 1257-ben, Wertner, 601. 1.) Wertner régebben éppen a névsor alapján 1248-ra tette az oklevelet, de Karácsonyi (Hamis oki. 55. 1.) helyesen jegyezte meg, hogy a névsor „még 1248-ra nézve is hiányos", illetőleg nem egészen megfelelő. Alig hihető, hogy a hamisító (ha ilyennel volna dolgunk,) önkényesen állította össze a névsort, s nem valamelyik korábbi oklevélnek legalább egy bizonyos (bár korábbi) időpontra helyes névsorát vette volna át változtatás nélkül. Ez ugyan IV. Béla alatt annyival nehezebb volt, mert az ő oklevelei közül rendszerint csak az aranybullás oklevelek végén vannak felsorolva a méltóságok és így az aranypecsétes oklevelek aránylagos ritkasága miatt nehéz volt korábbi mintát találni. De ez viszont ránk nézve is megnehezíti a névsor helyességének ellenőrzését. (Éppen 1248—1253 közt a
