Szőcs Tibor: Anjou–kori Oklevéltár Supplementum I. 1301-1342 (Budapest-Szeged, 2023)
DOCUMENTA
99 fia (Ördög) János, aki 1313 után tűnik el a forrásokból (vö. Engel, Genealógia, Gútkeled nem 4. Egyedmonostori ág 2. tábla: Diószegi [Dobi]). Az említett Ivánka vagy Gutkeled nb. Kozma fia Ivánkával, vagy Odun (Adony) fia Ivánkával azonos (Engel, Genealógia, Gútkeled nem 4. Egyedmonostori ág 1. tábla: Adonyi, Pelbárthidi), előbbi a rozgonyi csatában esett el 1312 nyarán, utóbbi 1327–1329 között halt meg, 1329 szeptemberében már nem élt (l. a 143. sz. megj.). Így – a napi keletet is figyelembe véve – az oklevél keltének biztos felső határa 1328. Megjegyzendő, hogy a szöveg említi az „Egged” nevet, ami a család nemzetségi monostorára, Egyedmonostorra és a hozzá tartozó Egyed birtokra utal. A monostor birtoklásáért többször volt per az itteni felek közt, 1275-ben, majd 1278-ban is egyezségre jutottak, és a 13. század folyamán többször is előkerült a monostor és a birtok ügye, utoljára 1297 áprilisában. Ekkor Ördög János helyett még az apja, Miklós lépett fel (Erdődy 65–66., 75., 80., 89., 104. sz.). 1309–1310 folyamán új viszály robbant ki a nemzetség két ága között, részint Egyedmonostor okán, részint más ügyben (a viszály történetét ismerteti Zsoldos, Adorján 160–164.). Ekkor már következetesen Miklós fia Ördög János képviseli a maga ágát a nagybátyjai mellett (Erdődy 128–134. sz. Ezen ellentéthez kapcsolódhat az Erdődy 127. sz. is). Mivel itt Jánost említik, a kiadás alsó időhatára 1297. Hogy pontosan miről szól az ügy, nem egyértelmű, de vélhetően az 1310 körüli viszálysorozathoz kapcsolódik, és ez is ekkortájt kelt. Az oklevél kiadójának a neve nem látható, R. szerint – a majtényi kelethely miatt – Szatmár megye hatósága. Majtény tényleg gyakran szolgált a megye gyűléseinek helyszínéül, de csak az 1330-as évektől kezdve (Szatmár m. passim), és nem világos, hogy egy Bihar megyei birtok és monostor ügyét miért Szatmár megye hatósága intézné. Mivel az 1310 körüli viszályt következetesen Borsa nb. Kopasz nádor igyekezett elrendezni, ezért a kiadót kérdőjelesen vele azonosíthatjuk. 106. (1297–1328. [1310 k.], szept. 21. u.) A váradi egyház káptalanja jelenti ...-nak [Kopasz nádornak?], hogy teljes terjedelemben átírt parancslevele értelmében kiküldte tanúként ... a ...-i [váradi?] egyház Mindenszentek-oltárának igazgatóját (rector altaris OO. SS. de ecclesie ...) ... visszatérve elmondták, hogy ... Já[nos] ...-i Egged ... E.: Erdődy cs. bécsi lt. D2071. Erősen vízfoltos hártyán, szövege nagyrészt olvashatatlan. Hátoldalán zárópecsét foltjának nyoma. R.: Erdődy 76. sz. Megj.: A kelte a benne átírt parancslevél alapján, l. 105. sz.