Szőcs Tibor: Anjou–kori Oklevéltár Supplementum I. 1301-1342 (Budapest-Szeged, 2023)
DOCUMENTA
51 megj.). Ezen évkörön belül 1292-ben és 1296-ban bizonyosan tudunk olyan hadjáratról, ami a pünkösd utáni időkben kezdődött, így az oklevél nagy valószínűséggel Árpád-kori, de nem zárható ki egy másik, nem azonosított hadjáratra való utalás lehetősége sem. 28/1. (1303. máj. 11.–1305. jún. 23.) Az erdélyi fehérvári Szt. Mihály arkangyal-egyház tudatja, hogy a színe előtt megjelenő Ogmand nb. nemesek: egyik részről [M]áté fia Máté, másik részről Márton fia János – aki a maga és fivére: Herceg, ill. fivérük: Preglyn fia Domonkos nevében jelent meg –, ill. a mondott Márton fia Domonkos fiai: Péter és Mihály azt a bevallást tették, hogy az összes öröklött és bármely címen szerzett Torda megyei (districtus) birtokukat a következőképpen osztották fel maguk között. A mondott János és Péter a maguk és Herceg meg Domonkos nevében átengedik mások jogának sérelme nélkül a mondott Máténak Scent Thamas, a két Ryvch nevű, Varouteluke, Kaldmonorat földeket, és a [kelet és nyugati irányból fekvő] két erdőrészt, [továbbá] a Cheuzteluke földön lévő erdőt a birtok nélkül. Cserébe Máté átengedi a mondott Jánosnak, Hercegnek, Domonkosnak, Péternek és Mihálynak az Ozdscentpeter nevű földet minden tartozékával, továbbá Komlous, Cheuz és Pagan teluke nevű földeket. A Komlous és Varouteluke földeket délről észak felé egy berch osztja ketté. A felek a többiek nevében érvényesnek és visszavonhatatlannak ismerték el a felosztást, kérvén a káptalant, hogy mindezt foglalja privilegium-ába, amit az meg is tett, pecsétjével erősítve meg kiadványát. D. E.: DL 30 591. (EOKL. GYKOL. Cista diversorum comitatuum 2. 4. 38.) Oklevél hátuljára írt fogalmazvány. Ue. jelzet alatt 1786. évi átírása. R.: EO. II. 24. sz. Megj.: A helyenként rosszul olvasható oklevélfogalmazványt a kora újkori átirata alapján egészítettük ki (szögletes zárójelben). A feljegyzés egy eredeti példánynak szánt, ám végül meg nem erősített (így a káptalannál maradó) oklevél hátuljára került. Az oklevél kelte 1303. máj. 11. (A. I. 378. sz.), így a jelen fogalmazványnak ez után kellett készülnie, de még 1305. jún. 24. előtt, mert akkor Komlós földet már János, Herceg és Domonkos kezén találjuk, akik Máté beleegyezése nélkül adományozzák el (A. I. 749. sz.), vagyis akkor már az itteni birtokosztály lezajlott. A jelen és a másik kettő feljegyzés (61/1. és 61/2. sz.) vélhetően nem sokkal az elrontott oklevél kiállítása (tehát 1303 májusa) után került rá a hátuljára. 29. (1288–1305.) jún. 17–23. Ismeretlen oklevéladó (Datum pro memoria) [Újvár megye, Péter újvári alispán] tudatja, hogy korábbi levele értelmében a jún. 24. (fe. S. Iohannis Bapt.) előtti csütörtökön Moita fia Edus köteles esküt tenni Gesche faluban Fodor János serviens-e: Máté ellenében arról, hogy Máté neki 1 márkányi kárt okozott, és ezen a