Szőcs Tibor: Anjou–kori Oklevéltár Supplementum I. 1301-1342 (Budapest-Szeged, 2023)

DOCUMENTA

388 Szárberény (Zarberen) birtok kapcsán, ahol bemutatták különféle királyok, többek között Kálmán király kiadványát („mediantibus privilegialibus ...lomani regis quinquagin...”). Rátót nb. Miske fia Pál, a veszprémvölgyi apácák és a veszprémi káptalan között 1338–

1349 között volt egy nagyobb per Szárberény birtok határairól, az első hullám 1338–1339-ben zajlott Nagymartoni Pál országbíró előtt (A. XXII. 554., XXIII. 122., 256., 315. sz.), a második 1349-ben (A. XXXIII. 444–446., 455., 527., 833. sz., vö. 1353: A. XXXVII. 690., 716. sz.). A jelen szövegtöredékből kiolvasható eljáró emberek (Gergely mester és Balázs presbiter) alapján az itteni szöveg egyértelműen ehhez az utóbbi persorozathoz kapcsolódik (vö. A. XXXIII. 455., 833. sz.). Mivel az itteni szöveg a fehérvári káptalan kiküldött emberét „canonicum nostrum” formában említette, ezért a jelen töredék kiadója vagy a fehérvári káptalan, amely tartalmilag átírta az országbírói ítéletlevelet is, vagy Szécsényi Tamás országbíró, aki átírta a fehérvári káptalan neki szóló egyik válaszlevelét, kiadási ideje pedig legnagyobb valószínűséggel 1349. 563f DL-DF adatbázis 1340–1360 közé keltezi egy ismeretlen oklevéladó csonka feljegyzését: DL 28 060. (EOKL. GYKOL. Lymbus). A papírtöredék valószínűleg egy hiteleshelyi protokollumból való részlet, és 1342 utánra datálható, mert egy meg nem nevezett nádorra „Magyarország nádoraként” hivatkoznak („[H]ungarie palatini”), amely elnevezés 1342 után lett általános a nádori címben (Szőcs, Nádori intézmény 17–18.; C. Tóth, Magyar Királyság nádora 43–44.). Az 1342 utáni datálást erősíti az is, hogy a feljegyzés említi Mikolai János özvegyét („domine Elena vocate relicte dicti Johannis de Mykula”), és János 1340–1341 folyamán még élt (A. XXIV. 373. sz., XXV. 241. sz.). 564. (1335–1360) A Scepus-i Szt. Márton-egyház káptalanja tudatja, hogy megjelent a színe előtt egyik részről Peren-i Miklós comes, másik részről a magyarországi ágostonos remeték provinciálisa: János, és szerzetestársai: Herke, a Sarus-i, és Miklós, a Harapkou-i monostorok perjelei maguk és minden rendtársuk nevében, és Peren-i Miklós élőszóban azt a bevallást tette, hogy üdvösségének előmozdítása és a földi dolgok égire való felcserélése okán a Sarus megyében fekvő, és az ő Zentkerest nevű fő birtokából (a possessione sua capitali) kihasított Harapkou~Harapko nevű vásárolt birtokát minden birtokjoggal, a Simon és Júdás apostolok-egyház patronátusi jogával, malommal, és más, általa bírt haszonvételeivel együtt a lentebb írt határok között, amit a soltésze (scultetus) ismer, az ue. Harapkou birtokon általa épített Szentlélek-monostornak, és ezáltal az ott élő ágostonos szerzeteseknek (ordini et fratribus sub regula Sancti Augustini predicti ibidem degentibus) adományozza az elődei és valamennyi rokona, nemkülönben felesége, fiai és leányai lelki üdvéért, a mondott fiai, a szintén jelen levő István és Miklós, és a káptalan ügyvédvalló levele útján képviselt Pál mester beleegyezésével és jóváhagyásával, lemondva a birtok őket és utódaikat illető részeiről. A felek és a birtokszomszédok jelenlétében kijelölt határjelek a következőek: északi irányból, a mondott Szentlélek-monostor [felől?] jövő folyó; egy széles folyóba keletről belefolyó patak; keleti irányba hegytető; [S]wyne-ről Gelnycz felé tartó régi országút (strata); ue.