Piti Ferenc: Anjou–kori Oklevéltár. LII. 1368. (Budapest–Szeged, 2023.)

Documenta

72 egy tó v. víz régi medre; Paloch határjelei; mivel a felek a határok megmutatásában sosem értettek egyet és a vitás földet iktatni nem tudták egyik félnek sem, szemmel 1 ekényire becsülték; a megyei nemesek Krisztus testére esküdve és a szomszédok is azt mondták, hogy nem tudják, kinek a határmutatása volt biztosabb és valósabb, de azt tudják, hogy azt a folyót Vngh-nak és nem Zethna-nak hívják, és azt sem tudják, hogy a mondott erdő neve Longerdeu v. Egres, de e föld és hasznai birtokában (kivéve a mondott 6 jobbágyot, akiket akkor visszavettek) a két Miklós volt, miként a vitás földében is, a 6 jobbágy pedig a préposté és a konventé. A jelentést megtekintve az országbíró a feleket ismét a határok bejárására és megmutatására akarta küldeni, de mivel Gergely fia: Miklós azt mondta, hogy ő és Lorand fia: Miklós további határjárást és -mutatást a préposttal és a konventtel nem tudnak elvégezni, hanem erről más döntést kért az országbírótól, és mivel a prépost és a konvent pedig Vyzoka birtokuk ügyében határt tartalmazó oklevéllel bírnak és annak megfelelően e birtokuk határait jobban és pontosabban mutatták meg, mint a két Miklós, továbbá mivel a vitás földet 1 ekényire becsülték, a mondott erdőről pedig azt állították, hogy az makktermő, e határokon belül pedig malom és 6 jobbágy van, ezért az országbíró a vele ülésező bárókkal és nemesekkel meghagyta (és ezt a felek elfogadták), hogy János testvér Lelez-i prépost okt. 9-én (4. die oct. Mychaelis) Vyzaka birtokot a határjelei mentén (amiket ő és a konventje képviselője az utolsó bejáráskor megmutattak mondott privilégiumuk alapján) az alperesek Kysmerkolch birtoka felől járja be, új jelekkel (signis metalibus) jelölje ki, majd az egyik jelnél harmadmagával, nemesekkel (akik közül 1 ezen birtok határosa legyen, ha pedig ez nem lehetséges, akkor a szomszédosa), ő maga a saját öltözetében, kezeit a mellkasára téve, a saját státuszára és hitére, az eskütársai pedig övüket megoldva, mezítláb, földet a fejük fölé emelve, miként az ország szokása szerint szokás (moris est) esküt földre tenni, a királyi emberek és az egri káptalan tanúságai (akik kiküldésére az országbíró írásban kérte a káptalant), a szomszédok és az alperesek v. képviselőik jelenlétében tegyen esküt arról, hogy a megmutatott és bejárt, a privilégiumukban szereplő határok az ő és egyháza Vyzaka birtokának valós határai Kysmerkolch birtok felől, a vitás föld most és mindig is Vyzaka birtokhoz tartozott jog szerint, és sohasem a két Miklós Kysmerkolch birtokához; ha az esküt leteszik, a királyi és egri káptalani emberek e határjeleket megújítva és felemelve, e vitás földet Vyzaka birtokhoz csatolva iktassák a Lelez-i egyháznak, a prépostnak és konventjének, ha pedig az esküt letenni nem akarják v. nem tudják, akkor a két Miklós által mutatott határjeleket felemelve és megújítva, azok Kysmerkolch birtokához csatolva a vitás földet iktassák nekik és örököseiknek mint sajátjukat, nem érintve más jogát, a felek és mások (mivel a bejárások során senki más nem mondott ellent, csak a két Miklós) nem mondhatnak ellent, a káptalan jelentését pedig a felek okt. 13-ra (ad 8. diem oct. Mychaelis) vigyék el az országbírónak. Mivel a káptalan országbírónak bemutatott jelentése szerint az eskü okt. 9-én a prépost súlyos betegsége miatt nem történhetett meg, az országbíró másik oklevelében meghagyta, hogy az esküt a királyi és egri káptalani emberek jelenlétében [1368.] jan. 13-án (oct. Epiph.) a korábbi bírói meghagyásának megfelelően tegyék le, a birtokiktatást és -elkülönítést a mondott módon végezzék el, a káptalan jelentését pedig a felek vigyék el neki jan. 20-ra