Piti Ferenc: Anjou–kori Oklevéltár. LII. 1368. (Budapest–Szeged, 2023.)

Documenta

352 E.: Dl. 64 078. (Kapy cs. lt. 72.) Papír. Hátlapján azonos kéztől tárgymegjelölés, valamint zárópecsét körvonala. 682. 1368. aug. 29. A Scepus-i Szt. Márton-egyház káptalanja tudatja, hogy László, Opulia hercege, nádor (H), a kunok bírája döntését tartalmazó, egyrészről Somus-i János fia Péter fia: János felperes, másrészről Somus-i Iuanka ~ Iwanka fia János özvegye és annak fia: Péter, alperesek között kibocsátott oklevelének megfelelően Zengyorg-i Domokos fia: Simon nádori emberrel kiküldték karpapjukat (presbiter): Miklóst tanúságul, akik előtt aug. 27-én (oct. regis Stephani) az özvegy és a fia ezen Somus várban úgy egyeztek meg Péter fia: Jánossal, hogy a vár visszaszerzésére és felújítására (miként a nádor oklevelében szerepel), a kőművesek költségeire, amiket majd Péter fia: János fizet, 100 forintot adnak, úgy, hogy sem ők, sem leszármazottaik a várban levő részükbe nem léphetnek be addig, amíg ezen összeget teljesen ki nem fizetik a káptalan tanúsága előtt Péter fia: Jánosnak. D. in fe. Decoll. Johannis Bapt., a. d. 1368. E.: Dl. 5695. (NRA. 1540. 69.) Hátlapján újkori kéztől tárgymegjelölés, valamint pecsét töredékes nyoma. K.: F. IX/1. 612–613. (1348-as évvel) 683. 1368. aug. 30. [I.] Lajos király (H, Da, C, Ra, Se, G, L, Co, Bu, princeps Sal., montis S. Angeli d.) Heydruhwar-i Miklós fia: Miklós (magnificus), királynéi ajtónállómester kérésére, oklevél-bemutatása alapján és hű érdemeiért neki, fiainak és örököseinek királyi teljhatalmából függőpecsétes privilegiális oklevelében átírja és megerősíti [IV.] Béla király (H) (l. Reg. Arp. 1614. szám) és a győri káptalan 1269. évi, gyanútól mentes privilégiumait az ezen Győr megyei [!] Beus birtokról, nem érintve más jogát. Kelt László veszprémi püspök, királynéi kancellár, a királyi aula alkancellárja keze által, a. d. 1368., III. Kal. Sept., uralkodása 27. évében, amikor Tamás esztergomi, István testvér kalocsai, Wgulin spalatoi, Miklós zárai, Wgo raguzai érsek, Demeter váradi, Mihály egri, Vilmos pécsi, Kálmán győri, Demeter erdélyi, János váci, Domokos csanádi, László nyitrai, Péter boszniai, István zágrábi püspök, István szerémi electus confirmatus, Miklós knini, Demeter nonai, Miklós traui, István fárói, János makarskai, Máté sebenicoi, Mihály scardonai, Portiua zenggi püspök, magnifici László opuliai (Opulensis) herceg, nádor, Miklós erdélyi vajda, Bubek István comes országbíró, János királyi tárnokmester, Zudar Péter Szlavónia (regnum Sclauonie) bánja, királyi pohárnokmester, Imre Dalmácia és Horváto. bánja, Gara-i Miklós Machou-i bán, Pál királyi asztalnok-, János királyi ajtónálló-, István királyi lovászmester, ezen László herceg pozsonyi comes. Arenga.

Next

/
Thumbnails
Contents