Piti Ferenc: Anjou–kori Oklevéltár. LI. 1367. (Budapest–Szeged, 2022.)

Documenta

81 határjel; innen a Pilys-i apát nem akart tovább menni velük, mondván, hogy a bejárt határok nem Sándor földjének valós, az ő részétől elkülönítő határai, ezért ő akarja ezen föld határait megmutatni, ennek megfelelően az apát mutatása alapján így haladtak: a mondott hegyen észak felé egy földhalom; ue. hegyen egy völgynél földhalom; a mondott patak, ahol a bejárást kezdték; e földhalmokról az apát azt mondta, hogy ezek a valós határjelek, mire a prépost képviselője ennek ellentmondott, mire az apát azt állítva, hogy a határmutatások közötti földrész hozzá és monostorához tartozik, őket tilalmazta attól, hogy e földrészt a prépostnak iktassák; emiatt az iktatást elvégezni és az apátot (mivel már perben volt a préposttal) megidézni nem tudván, az apát által tilalmazott földrészt (mivel királyi mértékkel megmérni nem lehetett), megtekintve haszonvételeit, fogott bírókkal együtt 1 királyi ekényinek becsülték. Bár a konvent jelentése alapján a hántai prépost képviselője nyilvánvalóbb határokat mutatott, mint az apát, de mivel Miklós csanádi prépost, a hántai egyház javainak gyámja a prépostot e határok megerősítése ügyében az apát esküjének vetette alá, és ezt az apát képviselője elfogadta, ezért az országbíró a vele ítélkező nemesekkel meghagyta, hogy a királyi emberek, a Szt. Márton-konvent tanúságai (akik kiküldését István comes egy másik oklevelével kérte a konventtől), a szomszédok és a hántai prépost v. annak képviselője jelenlétében okt. 6-án (oct. Mychaelis) Henrik pilisi apát a Kyshanta nevű birtokát az általa megmutatott jelek (signa metalia) mentén Berfeulde föld felől újra járja be, majd az egyik jelnél a saját ruháiban, kezeit a mellére téve, ahogy szokás (ut moris est), a hitére és helyzetére (regularis status) mondja el, hogy az általa megmutatott jelek egyháza Kyshanta nevű birtoka valós határai a hántai egyház Berfeulde nevű földje felől, e vitás föld sosem Berfeulde földhöz, hanem mindig is egyháza Kyshanta nevű birtokához tartozott. Ha ezt megteszi, akkor új határjelek emelésével e vitás földet ezen határok szerint Kyshanta birtokhoz csatolva iktassák az apátnak, ha pedig Henrik mindezt nem tudja v. nem akarja elmondani, akkor a vitás földet a hántai prépost képviselője által megmutatott határok szerint a határjelek megújításával Berfeulde földhöz csatolva iktassák a hántai prépostnak és egyházának mint sajátjukat örök birtoklásra, a felek és mások ellentmondása esetén is (mivel az apátot kivéve senki más nem mondott ellent a birtokbejárás idején); a felek, ha akarnak, megegyezhetnek az ügyben, a konvent jelentését pedig vigyék el az országbírónak [1367.] jan. 13-ra (oct. Epiph.). Akkor Miklós csanádi prépost, a hántai egyház jogai és javai védelmezője és gyámja (András hántai prépost nevében az esztergomi káptalan ügyvédvalló levelével) elmondta, hogy a felek megegyeztek, és bemutatta erről a pannonhalmi Szt. Márton-konvent 1366. okt. 9-i oklevelét (l. Anjou-oklt. L. 896. szám), és kérte, hogy a megegyezést az országbíró a privilégiumával erősítse meg. Mivel a konvent oklevele szerint a felek személyesen a vitás földön a szomszédok, a királyi és a konventi emberek jelenlétében, valamint ezután a Szt. Márton-konvent előtt utóbbiak jelenlétében a hántai prépost és az apát nevében annak képviselője az országbíró engedélyéből megegyeztek, a királyi és konventi emberek pedig a felek földjeit a mondott határokkal elkülönítették és nekik ezeket örök birtoklásra iktatták, ezért az országbíró Miklós prépost kérésének megfelelően a Szt. Márton-konvent jelentését itt átírva a mondott megegyezéssel együtt elfogadja és megerősíti bírói hatásköréből,