Piti Ferenc: Anjou–kori Oklevéltár. LI. 1367. (Budapest–Szeged, 2022.)

Documenta

67 káptalan tegyen jelentést; ennek megfelelően Péter mester plébánossal, speciálisan kiküldött királyi emberrel a káptalan kiküldte tanúságul István őrkanonokot, akik júl. 5-én (f. III. p. oct. Nat. Johannis Bapt.) és a köv. napokon Symig megyében eljárva, nyíltan és titokban a tekintélyesebb nemesektől és egyéb, közvetve és közvetlenül szomszédos köznemesektől, klerikusoktól, László fiai parasztjaitól (rustici) és jobbágyaitól, és más idősebb (senior) közrendűektől, városiaktól és falusiaktól az Isten és a királyi Szent Korona iránti hitükre és hűségükre megtudták, hogy István fia: László, László fia: Mihály és Pata-i Desev fia Péter fia: Leustach elődei és ők maguk is emberemlékezet óta a László fiai által tönkretett birtokok tulajdonában voltak, és a lerombolásuk idején is ezeket László, Mihály és Leustach szabadon birtokolták. Az oklevelek bemutatása után a nádor megkérdezte István fia: László képviselőjét: Jakabot, ill. Pál fia: Jánost és Péter fia: Miklóst, hogy milyen címen és jogon állítják, hogy e vitás birtokok Lászlóhoz, ill. hozzájuk tartoznak, mire Jakab képviselő azt felelte, hogy László nagyapja, apja és ezáltal László is e birtokokban békésen laktak ezek feldúlása idejéig, és ezért e birtokok örökjogon Lászlóhoz és elődeihez tartoztak és tartoznak, Pál fia: János és Péter fia: Miklós ellenben azt felelték, hogy e birtokok hozzájuk, mondott frater-eikhez és elődeikhez tartoztak és tartoznak oklevelek erejével. Ezután a nádor a felek között döntést akart hozni, de mind Jakab képviselő László nevében, mind Pál fia: János, Péter fia: Miklós és László fia: Ábrahám magukat és ezen perüket a nádornak a Symig megyei nemesek közössége részére legközelebb tartandó közgyűlésén meghozandó döntése alá vetették (miután ott megtudja ismét minderről az igazságot és megtekinti a felek okleveleit e vitás birtokokról), ezért a nádor a végső döntés­hozatalt ezen Symig megyei közgyűlésre halasztva meghagyta, hogy Pál fia: János, Péter fia: Miklós és István fia: László a mondott birtokokról szóló okleveleiket ott mutassák majd be. Bár a nádor ezen közgyűlése Symig megyében az ottani nemesek közössége részére ezután megtartásra került, de mivel a nádor bizonyos akkori királyi feladatok miatt a közgyűlésen nem tudott személyesen jelen lenni, így a perben nem született döntés, emiatt az uralkodó azt akarta, hogy a nádor a Porch (dict.) István fia: László, ill. Pál fia: János litteratus, Péter fia: Miklós és Zenthelsebeth-i László fia: Ábrahám közötti perben [1366.] márc. 18-án (oct. diei medii Quadr., in a. prox. transacto) halasztás nélkül hozzon döntést, ezért utasította a pécsi káptalant, hogy küldjék ki tanúságukat, akivel Gergely fia: Mihály királyi ember e Zenthelsebeth-i nemeseknek mondja meg királyi szóval, hogy a mondott napon jelenjenek meg a nádor előtt végső döntésre, majd a káptalan tegyen jelentést a nádornak; a káptalan ennek megfelelően kiküldte tanúságul János mestert, a Pécs várbeli Keresztelő Szt. János-egyház kanonokát, a Szt. Gergely pápa-oltár mesterét, akivel Gergely fia: Mihály királyi ember febr. 12-én (f. V. an. Esto michi) János litteratus-nak, Péter fia: Miklósnak és László fia: Ábrahámnak, Zenthelsebeth-i nemeseknek meghagyta királyi szóval, hogy a nádor előtt jelenjenek meg a perben a végső döntésre márc. 18-án. Akkor Musla-i Jakab (István fia: László mester nevében a királyi kápolnaispán ügyvédvalló levelével) Lászlónak igazságot kért a nádortól, mire Péter fia: Miklós (a maga, János litteratus és László fia: Ábrahám nevében pedig a Symig-i konvent ügyvédvalló levelével) oklevelet akart bemutatni,

Next

/
Thumbnails
Contents