Piti Ferenc: Anjou–kori Oklevéltár. XLVIII. 1364. (Budapest–Szeged, 2018.)
Documenta
jelentést, hogy ennek alapján a nádor Mihálynak kijel�lhesse az id�pontot, amikor a pénzt kifizeti Gergelynek. Máj. 8-án megjelent a nádor el�tt Touth (dict.) Márton fia: Mihály, ill. Gyula fia: Gergely mester a maga, András és Mikl�s mesterek nevében pedig a nyitrai káptalan �gyvédvall� levelével, és Mihály bemutatta a konvent jelentését, miszerint a nádor kérésére István litteratus nádori emberrel kik�ldték tan�ságul Henrik testvér papot, akik máj. 1-jén a szomszédok és a felek jelenlétében Teeth fia: István Kistapolchan birtokon lev� részét 21,5 márkára és 50 dénárra becs�lték, majd máj. 2-án (f. II. subsequenti) Bayka birtokon Gyula fiai: Gergely és Mikl�s mesterek, valamint András fia: András megmutatták István náluk lev� ottani birtokrészét, ám Mihály azt állította, hogy az nem Istváné, hanem az � �r�kjoga, az apja is e birtokrész tulajdonában volt, és az van Gyula fiainál és Andrásnál, így a becslés ott nem t�rténhetett meg. Ezután Mihály megismételte ezen állítását a nádornak is, és bemutatta Pál comes néhai országbír� 1332. szept. 21-én (in fe. Mathei, a. d. 1332.), Vissegrad-on kiadott nyílt oklevelét, miszerint írásos kérésére András királyi emberrel az esztergomi káptalan kik�ldte tan�ságul kanonoktársát, Gergely mestert, akik szept. 9-én (f. IV. p. Nat. B. virg.) a Bayka-n lev � birtokrész felét – ahol Touth (dict.) Márton lakott és amit Teeth fia: Istvánt�l visszaszerzett – a szomszédok �sszehívásával bejárták, Mártonnak ellentmondás nélk�l iktatták azon jogon, hogy Pál comes e birtokrész visszaszerzésér�l sz�l� privilegiális oklevelével hozzá tartozik (a birtokrész határait Pál comes ezen oklevele tartalmazta). Mivel a nádor nem tudott d�ntést hozni Teeth fia: István és Touth (dict.) Márton fia: Mihály Bayka-n lev� birtokrészeinek �jabb megtekintése nélk�l, ezért a vele bíráskod� bár�kkal és az ország nemeseivel meghagyta, hogy a nádori ember a mondott konvent tan�ságával j�l. 1-jén (oct. Nat. Johannis Bapt.) menjen el�sz�r Márton Mihálynál lev� Bayka-i birtokrészére a szomszédok és a felek v. képvisel�ik jelenlétében, azt Pál comes határokat tartalmaz� mondott (Mihály által ott eredetiben bemutatand�) nyílt oklevelének megfelel�en járja be, majd tudja meg, vajon Mihály annyit birtokol-e Touth (dict.) Márton ottani birtokrészéb�l a maga joga nevében, amennyi a Pál comes oklevelében lev� határok alatt fekszik (avagy annál nagyobbat, t�l a saját f�ldrészén, Teeth fia: István f�ldjéb�l is), és ha csak Márton birtokrésze van Mihálynál, akkor István Bayka-i birtokrészét határjelekkel jel�lje ki, ha pedig István valamely f�ldrészét Mihálynál találja, t�l a saját birtokrészén, akkor e t�bbletet csatolja István maradék Bayka-i birtokrészéhez, majd István így teljessé vált birtokrészét határjelekkel kijel�ve, királyi mértékkel megmérve v. szemmel megtekintve (ha mérni nem lehet), fogott bír�kkal egy�tt csalárdság nélk�l, az ország szokása szerint a nádor mondott d�ntéshoz� oklevelének megfelel�en becs�lje fel. Mivel mindezek elvégzésére sz�kséges volt kik�ldeni a nádori és konventi embereket, a nádor írásban kérte a Gron melletti Szt. Benedek-egyház konventjét, hogy k�ldjék ki tan�ságukat, akivel a nádori ember István és Mihály Bayka-n lev� birtokrészeire menve mindezt j�l. 1-jén végezze el a megadott m�don, majd a konvent j�l. 8-ra (ad 8. diem) tegyen jelentést, mikor is, mivel a konvent korábbi oklevele szerint István Kistapolchan birtokon lev� részét a nádori és konventi emberek 21,5 márkára és 50 dénárra becs�lték, ezért akkor az �sszeg felét, vagyis 10,5 márkát és 3 pensa dénárt részben dénárokban, részben becsértékben (estimacione condigna) Mihály fizesse ki Gergelynek István birtokrésze kiváltásaként. J�l. 8-án megjelent a nádor el�tt Mikl�s fia: Tamás – Touth (dict.) Márton fia: Mihály nevében e konvent �gyvédvall� levelével –, ill. Gyula fia: Gergely mester (a maga és Mikl�s mester nevében a nyitrai káptalan �gyvédvall� levelével) és Kistapolchan-i András fia: András mester, és Tamás bemutatta a konvent jelentését, miszerint az el�írtakat a nádori és konventi emberek a felek nézeteltérései miatt nem tudták elvégezni. Ezután Tamás képvisel� Mihály nevében a 10,5 márkát és 3 pensa dénárt a nádor d�ntésének megfelel�en István birtokrésze kiváltásaként kifizette Gergelynek készpénzben a nádor el�tt, aki meghagyta, hogy a nádori emberek a 409