Piti Ferenc: Anjou–kori Oklevéltár. XLVIII. 1364. (Budapest–Szeged, 2018.)
Documenta
831. 1364. okt. 13. A veszprémi káptalan el�tt elmondta egyrészr�l Laak-i Hector fia: Gy�rgy mester a maga és fiai nevében, másrészr�l Perechke-i Illés fia: Demeter a maga, fivére: János és anyja: Ilona nevében (akik terhét magára vállalta), hogy a k�zt�k eddig t�rtént jogtalanságok, f�leg hatalmaskod� megbízás és amiatti károk �gyében a szintén megjelent és a megegyezés�kr�l beszámol� Heem fia Pál fia: Benedek mester pozsonyi comes (akire �gy�kben a béke létrehozását bízták) k�zvetítésével �gy egyeztek meg, hogy Gy�rgy az Illés fiainak: Demeternek és Jánosnak okozottakért Perechke birtokon 4 telket (sessio seu curia) – egyet, amit Illés fiai ott birtokoltak, és további 3 jobbágytelket (tres sessiones 3 iobagionum), amik egymás mellett fekszenek – minden haszonvétellel (szánt�f�ldekkel Beche falu felé, kaszál�kkal az Agyagus-nak mondott helyen, erd�kkel, berkekkel, és más tartozékokkal, amik Perechke birtokb�l k�z�s osztály révén e 4 telekhez járnak) Illés fiainak és �r�k�seiknek adott, ígérve, hogy �ket a 4 telek tulajdonába a káptalan embere jelenlétében bevezeti és ezeket nekik iktatja. Az ezen 3 telken lev� jobbágyok az iktatásig javaikkal egy�tt távozhatnak onnan, v. ha akarnak, Demeter és János neve és joga alatt ott maradhatnak, Gy�rgy mester és �r�k�sei ellentmondása ellenére is. Viszonzásul Illés fiai és anyjuk Gy�rgy�t felmentették az ellen�k okozottak �gyében, és visszavontak minden jogot, amit Perechke maradék részén bírtak, és azt Gy�rgyre és �r�k�seire ruházták, semmiféle tulajdont ott maguknak meg nem tartva. Ha Gy�rgy v. �r�k�sei e 4 telket és tartozékaikat Illés fiainak nem iktatják, v. az iktatás után ezeket békésen birtokolni nem engedik, ill. ha Illés fiai, az anyjuk és �r�k�seik a mondott jogtalanságok, károk és hatalmaskod� megbízás, továbbá Perechke maradék részének tulajdonjoga �gyében Gy�rgy mester v. �r�k�sei ellen pert indítanának, akkor a másik féllel szemben hatalombajban val� elbukásban (succubitus duelli facti potencialis) marasztalják el, miként erre a felek magukat, képviseltjeiket és �r�k�seiket saját terh�kre k�telezték. D. quind. Mychaelis, a. d. 1364. Á.: Veszprémi kápt., 1366. j�l. 15. Dl. 49 936. (Rumy cs. lt. 139. 48.) Eszerint nyílt egyezséglevél volt. 832. [1364.] okt. 14. Tornalja Papoch-i Lászl� mester, István mester vicecomes-e és a Gumur-i szolgabír�k el�tt Garan-i János fia: Gy�rgy megvallotta, hogy Mikl�st�l (amikor még az � jobbágya volt) a vétkeiért elvett 3 �kr�t és 1 tehenet, és ezeket Simon fia: Jánosnak, Puthnok-i Lászl� fia: Mihály mester jobbágyának eladta. Mivel azonban most Mikl�s jobbágy felesége: Erzsébet ezen Mihály mestert (János jobbágy urát) be akarja perelni, ezért Gy�rgy vállalta, hogy Mihály mestert és a hozzá tartoz�kat ezen állatok (pecora) �gyében minden zaklat�val szemben szavatolja, bármely bír� el�tt. D. in villa Tornalia, f. II. p. quind. Mychaelis, a. d. [1364.] E.: Dl. 90 317. (Radvánszky cs. saj�kazai lt. 7. 38.) Alul foltos papír. Hátlapján azonos kézt�l tárgymegjel�lés, valamint 4 zár�pecsét nyoma. Megj.: Az év OL-adatbázis megállapítása. 833. 1364. okt. 14. Gy�rgy mester Cris megyei comes, Bexe fia: Egyed, Illés fia: Balázs, Pousa fia: Aladár és Lászl� fia: István szolgabír�k tudatják, hogy �k Dalen és fiai birtokrésze �gyében okt. 14-re (ad f. II. an. Galli) szín�k elé idézték Gy�rgy fia: Jánost, Imre fia: Jakabot és Dragoya nemes 402