Piti Ferenc: Anjou–kori Oklevéltár. XLVIII. 1364. (Budapest–Szeged, 2018.)
Documenta
a pannonhalmi apát Almas nev� birtokára a szomszédok és a felek v. képvisel�ik jelenlétében, a vitás f�ldrészt el�sz�r az apát v. képvisel�je által megmutatott régi határjelek szerint, majd Hanthko (az általa ott eredetiben bemutatand� királyi privilégiumban leírt határok szerinti) mutatása alapján járják be, s ha a felek a vitás f�ldrész határai bejárásában és megmutatásában egyetértenek, akkor iktassák a feleknek a saját birtokjogaikat, határjelekkel elk�l�nítve, ha viszont nem értenek egyet, akkor a vitás f�ldrészt, megtekintve min�ségét, mennyiségét és hasznát, királyi mértékkel megmérve, v. ha mérni nem lehet, hamisság nélk�l fogott bír�kkal egy�tt szemmel becs�ljék fel értékén (in condigno suo precio et valore) az ország szokása szerint, majd ezután alaposan szemléljék meg, és a szomszédokt�l tudják meg, hogy a melyik fél által mutatott határjelek val�sabbak és pontosabbak, és hogy a Lajos király privilégiumában szerepl� határjeleket a lengyel (Polonus) Mikl�s mester, a király egykori nevel�je a régi határjelek mellett emelte-e v. sem, azt pedig k�l�n�sen figyeljék meg, hogy az apát meg tudja-e mutatni a régi határjeleket, majd a káptalan máj. 1-jére (oct. Georgii) tegyen a királynak jelentést. Akkor megjelent az országbír� el�tt egyrészr�l Pál testvér (Seffrid, a pannonhalmi Szt. Márton-egyház apátja nevében annak �gyvédvall� levelével), másrészr�l Nezmel-i Hanthko mester, és bemutatták a káptalan királynak sz�l� jelentését, miszerint az országbír� kérésére az apát részére Abustyam-i Tuluk (dict.) Pál királyi emberrel András mestert, Hanthko mester részére pedig Koacy-i [!] Márk királyi emberrel Mihály mestert, kanonoktársaikat k�ldték ki tan�ságul, akik ápr. 7-én Hanthko mester Nezmel és az apát Almas nev� birtokára mentek a szomszédok, Hanthko, valamint Pál testvér, az apát képvisel�je jelenlétében, és a vitás f�ldrészt el�sz�r Pál testvér járta be annak régi határai mentén a saját korábbi bejárása szerint: az els� határjelt�l a hegyen lev� 4 határjelig (amib�l kett�t korábban meg�jítottak); a hegy szélén 2 régi határjel dél felé; mintegy nyíll�vésnyi távolságra bevetett szánt�f�ldek végében, ezen hegy lejt�jén 4 egyértelm� határjel; j�l láthat�an emelt 4 sarok-határjel, amikr�l Pál testvér azt állította, hogy Vstanch, Zomold és Almas birtokokat k�l�nítik el, a jelenlév� Gál, Konth Mikl�s nádor (H) Zumold falvi officialis-a ezen ura nevében pedig ennek nem mondott ellent; ott a további bejárást�l elálltak, és Pál meger�sítette, hogy onnan Hanthko mester az apáttal és konventjével nem határos tovább; ezután Hanthko a privilégiumának megfelel�en (amit ott eredetijében bemutatott) elért a mondott 4 sarok-határjelig, amikr�l azt állította, hogy az egyik Nezmel, a t�bbi Zumoldh és Wstanch birtokokat k�l�níti el; nyugat felé 3 határjel egy �t mellett, amikr�l azt mondta, hogy az egyik Nezmel-t, a t�bbi Zumold-ot és Almas-t v. Wyfaluteleke-t választja el, viszont Pál testvér szerint csak Zumold-ot és Almas-t; kelet felé �jra a mondott 4 határjel, ahol Henthko azt állította, hogy az ezen határok alatti vitás f�ldrész �hozzá tartozik; ezután a királyi és káptalani emberek a szomszédokkal és fogott bír�kkal a vitásan maradt, két határjárás k�zti részt, megtekintve mennyiségét, min�ségét, hasznát és értékét, szemmel 50 holdnyi szánt�-, hegyi és nem m�velt f�ldnek becs�lték; kérdés�kre, hogy a melyik fél által mutatott határjelek val�sabbak és pontosabbak, a szomszédok azt felelték: nem emlékeznek arra, hogy mikor emelték azokat a régi határjeleket, amiket Pál testvér megmutatott, de azt j�l tudják, hogy a lengyel Mikl�s mester, a király egykori nevel�je határjeleket emelt. A felek ezután az okleveleik alapján igazságot kértek maguknak az országbír�t�l. Mivel tehát Seffrid apát Almas birtokot a fentebbi határok alatt a királyi és esztergomi káptalani emberekkel bejáratta és IV. Béla király privilégiumával bizonyította, hogy az hozzá és egyházához tartozik, Pál testvér azt állította, hogy a vitás f�ldrész az apát birtoka val�s és régi határain bel�l fekszik, Hanthko ellenben azt, hogy a Lajos király privilégiumában leírt és �jonnan emelt határjelek k�z�tt, amik emeléséhez viszont a pannonhalmi apát nem járult hozzá, a határjárások során pedig Pál testvér val�sabb és nyilvánval�bb határjeleket mutatott, mint Hanthko, az ország kipr�bált szokása szerint pedig az esk�t a 334