Sebők Ferenc: Anjou–kori Oklevéltár. XLIV. 1360. (Budapest–Szeged, 2021.)

Documenta

csonkíttatták meg Domokos fiait: Jánost és Istvánt, ők ugyanis mindezekben ártatlanok. Erre a király megparancsolta az alispánnak és a szb.-knak, hogy a fentiekkel kapcsolatosan végezzenenk vizsgálatot, majd pedig annak eredményéről írásban tájékoztassák a királyt. Az alispán és a szb.-k jelentették neki, hogy Zemplén m. összes nemese és közrendűje kérdésükre úgy válaszolt, hogy Drugeth János fia János és Miklós c. volt országbíró fia másik János, valamint Lazon-i István fia Jakab a fentiekben ártatlanok, és úgy tudják, hogy Domokos fia Istvánt Beke fia László ölte meg. Az oklevelek bemutatása u. Jakab magát ártatlannak mondta, és ezt a Zemplén m.-i alispán és szb.-k vizsgálata is igazolta, Domokos fia János viszont Vngh m. nemesei és közrendűi bevallásának kész volt alávetni magát úgy, hogy István fia Jakab a köztudományvételen nem lehet jelen, aki pedig Domokos fia Jánost kívánta kizárni a Zemplén m.-i nemesség és közrendűek körében megejtendő köztudományvételből, majd a felek a bemutatott vizsgálati oklevelek alapján ítéletet kértek az országbírótól. Mivel a Domokos fia János által bemutatott vizsgálati oklevelek hatályosabbnak látszottak, az ügyet párbajjal v. eskütétellel kell lezárni az ország szokása szerint. Jakab az országbíró háromszori kérdésére úgy nyiltakozott, hogy nem párbajjal, hanem a Domokos fia István által leteendő esküvel kívánja lezárni az ügyet. Ezért az országbíró a vele együtt törvényszéket tartó bárókkal és az ország nemeseivel együtt úgy határozott, hogy Domokos fia János szept. 15-én (in oct. fe. Nat. B. virg. tunc venturis) az egri egyház kápt.-jának színe e. ötvened magával, nemesekkel – akik közül 10-nek az egri kápt. fent említett vizsgálati oklevelében név szerint felsoroltak közül kell kikerülniük – tegyen esküt arról, hogy István fia Jakab és bűntársai a fentieket véghez vitték, majd pedig a felek az erről szóló jelentést szept. 22-re (8. die depositionis eiusdem) vigyék vissza az országbírónak. Mivel az eskü szövege hosszú, ezért az országbíró kéri, hogy az egri kápt. tanúságtevője szóról szóra mondja azt előre Domokos fia Jánosnak és eskütársainak. Az országbíró a feleknek lehetőséget ad az időközbeni megegyezésre a békebírság részére történő megfizetése esetén. D. in Wyssegrad, 12. die termini prenotati, a. d. 1360. Mivel István fia Jakab a 4 M. bírságot nem tette le, az eskü visszahozatalakor azt kétszeres összegben kell megfizetnie. D. ut supra. E.: Dl. 31 290. (Csicsery cs. lt. 27.) Szakadozott és kissé vízfoltos. Hátoldalán azonos kéz írásával tárgymegjelölés, kerek zárópecsét lenyomata. Eml.: a 983. számú oklevélben. 679. 1360. júl. 13. A pécsi egyház kápt.-ja jelenti [I.] Lajos királynak (H): itt átírt jún. 4-i, gyűrűspecsétjével ellátott nyílt oklevelének (l. 536. szám) – amelyet a király a néhai Korogh-i Nagy (Magnus) Philpus fiai: Philpe és László mr.-ek, valamint Zughlak-i Philpe fia Miklós érdekében adott ki – megfelelően István nyitrai püspök, a szt. 360

Next

/
Thumbnails
Contents