Sebők Ferenc: Anjou–kori Oklevéltár. XLIV. 1360. (Budapest–Szeged, 2021.)

Documenta

bemutatott okleveleket a feleknek visszaadja, és ők az említett időpontban tartoznak azokat újra bemutatni. D. ut supra. E.: Dl. 72 539. (Simonyi cs. lt. 36.) Erősen vízfoltos és szakadozott. Hátoldalán más középkori és 18. sz.-i kéz írásával tárgymegjelölés, más középkori kéz írásával az ügy további halasztására utaló feljegyzés, 2 kerek zárópecsét töredékei, egyiknek hártyaszalagja. Má.: Ue. jelzet alatt. (18. sz.-i egyszerű Má.-ban.) 303. (1360. ápr. 19.–júl. 1. között) Kont Miklós nádor a bárókkal és az ország nemeseivel együtt úgy döntött, hogy Kálmán, az Austria-i Szt. Kereszt-egyház apátja a vitatott Prachan földrészen az ország szokásának megfelelő számú nemessel tegyen esküt arról, hogy a földrész őt és egyházát illeti [I.] Károly király privilégiuma révén, ezért a nevezettekkel együtt, a felek procurator-ainak egyetértése mellett elrendelte, hogy Kálmán apát harmadmagával, azaz két nemessel – akik közül egyiknek Prachan birtok szomszédai közül kell kikerülnie, ha lehetséges, ha nem, akkor a birtok közeli szomszédai közül – júl. 1-jén a Kálmán apát felperes részéről jelenlévő Gurgeteg-i Miklós v. Chirke-i Domokos fia Benedek v. Ogya-i András fia Pál v. Abun-i Péter v. Gutur-i Miklós fia György, ill. a Péter mr. alperes oldaláról megjelenő Illés fia János v. Vatha-i Illés v. Magyary-i András fia Tamás v. Hydegheth-i Kozma fia Egyed v. Kapulna-i Domokos v. az említett Vatha-i János nádori ember jelenlétében, a győri egyház kápt.-jának tanúságtétele mellett – akiknek kiküldésére a nádor a jelen oklevéllel felkéri a kápt.-t – az említett egy ekealjnyira becsült földön jobb kezét mellkasára téve, status-ára és lelkiismeretére, két eskütársával övüket megoldva, mezitláb, fejük fölé földet tartva, az ország szokásának megfelelően esküdjenek meg, hogy a vitatott földrész mindig is a Szt. Kereszt-egyház Prachan birtokához tartozott, és sohasem volt Péter mr. Dornyk birtokának része. Ha az apát az esküt leteszi, akkor a nádori emberek iktassák azt neki, új határjeleket állítva a szükséges helyeken. Ha az esküt nem teszi le, akkor csatolják azt Péter mr. Dornyk birtokához örök birtoklásra, mások jogának sérelme nélkül, majd pedig a kápt. júl. 8-ra tegyen minderről írásos jelentést, beleértve az eskü szövegét is, amit a felek vigyenek vissza a nádorhoz. Eml.: a 647. és a 695. számú oklevélben. 304. (1360.) ápr. 20. Avignon [VI. Ince pápa] Durling János Esztergom f őegyházm.-i laicus számára engedélyezi, hogy Burton-i Jánostól végső feloldozást nyerhessen. D. Avinione, XII. Kal. Maii, [pápasága] 8. év[é]ben. 162

Next

/
Thumbnails
Contents