Sebők Ferenc: Anjou–kori Oklevéltár. XLIII. 1359. (Budapest–Szeged, 2023.)

Documenta

91 birtokvisszavétel végrehajtásához, akik visszatérve egybehangzóan előadták, hogy márc. 13-án kiszálltak Malah birtokra, a szomszédokat összehívva jelenlétükben Malah-i Péter fia Simon földrészét – amelyet előbbi állítása szerint Isaak fiai: György és Pál, valamint Donch fiai: Jakab és Domokos elfoglaltak – visszavették, és Péter fia Simonnak akarták iktatni, amikor Donch fia Domokos az iktatást a helyszínen megjelenve tiltotta. A tiltott részt fogott bírák közreműködésével 200 holdra becsülték. Mivel Domokos Simonnal amúgy is perben áll, őt nem idézték meg. Eml.: az 1044. számú oklevélben. 182. (1359. márc. 13. [v. u.]) Kont Miklós nádor írásban (scribendo) felkérte a pozsonyi kápt.-t, hogy küldje ki tanúságtevőit mindkét fél részére, akiknek jelenlétében a Kálmán apát felperes részéről kiszálló Gurgeteg-i Miklós v. Chyrke-i Domokos fia Benedek v. Ogya-i András fia Pál v. Abun-i Péter v. Gutur-i Miklós fia György, ill. a szentgyörgyi (S. Georgius) Péter mr. alperes részéről megjelenő Illés fia János v. Watha ~ Vatha-i Illés v. Magiary-i András fia Tamás v. Hidegheth-i Kozma fia Egyed v. Capulna-i Domokos v. az említett Vatha-i János [1359.] máj. 1-jén (in oct. fe. B. Georgii mart. tunc venturis) kiszállnak Prachan birtokra, a szomszédokat összehívva, a felek v. törvényes procurator-aik jelenlétében hj.-t végeznek először az apát helyszínen bemutatandó privilégiuma szerint, majd a pozsonyi kápt. oklevele szerint, és ha felek között egyetértés mutatkozik, akkor iktassák nekik a maguk részét, ha nézeteltérés van köztük a határokat illetően, akkor a vitatott részt királyi mértékkel mérjék v. becsüljék föl, majd pedig a kápt. minderről [1359.] máj. 8-ra (ad 8. diem dict. oct. fe. B. Georgii mart.) tegyen írásos jelentést. Eml.: Kont Miklós nádor, 1360. júl. 19. AM. Bratislava (Pozsony). Pozsony város tanácsa. Középkori oklevelek és levelek 161. (Df. 238 783.) 183. (1359.) márc. 13. [v. u.]) Kont Miklós nádor azt az oklevél-bemutatást, amelyet korábbi oklevelének értelmében Sebus testvére, Péter mr. tartozott teljesíteni a pozsonyi polgárok ellenében, a felek akaratából júl. 1-jére halasztja. Eml.: a 1086. számú oklevélben. 184. (1359.) márc. 13. [v. u.]) Vgrinus fia Miklós c. országbíró írásban (scribendo) felkéri a fehérvári egyház kápt.-ját, hogy [1359.] ápr. 26-án és más napokon (VI. f. prox. p. fe. Passce d. prox. tunc ventura et aliis diebus ad hoc aptis) Lukács fia Lőrinc királynéi udvari ifjú (aule reginalis iuvenis), a királyi udvarból kiküldött speciális királyi ember

Next

/
Thumbnails
Contents