Sebők Ferenc: Anjou–kori Oklevéltár. XLIII. 1359. (Budapest–Szeged, 2023.)

Documenta

505 említett út, körtefa az út mellett, ahol a polgárok éltek ellentmondással, határjel, amivel a polgárok és a kápt. egyetértettek, a Szt. Kereszt apátjának Parachan birtoka, Popnepe birtok, wlgariter Zeuleus (dict.) Dornyk birtok, ahol a polgárok és a kápt. egyetértettek, cserjés. Ezt követően Jakus pozsonyi bíró a maga, valamint a polgárok és hospes-ek universitas-a nevében és megbízólevelével kérte, hogy Sebus testvére, Péter mr. és Leukus fia Miklós mr. adják meg ellentmondásuk okát, mire Péter és Miklós mr.-ek úgy válaszoltak, hogy a polgárok a hj. során az őket illető jogokból – amikről oklevelekkel rendelkeznek – maguknak részt akartak elfoglalni, ezért az oklevelek bemutatására időpontot kértek. Péter mr. még azt is hozzátette, hogy oklevelei testvére, Sebus fiainál vannak, akikkel jelenleg perben áll, ezért azok bemutatására addig halasztást kért, amíg az említett okleveleket vissza nem tudja szerezni tőlük. A nádor úgy rendelkezett, hogy Péter és Miklós mr.-ek okleveleiket [1359.] jan. 13-án (in oct. diei Strennarum tunc venturas) mutassák be színe e. az említett polgárok ellenében, amelyek megtekintése u. ítélkezni fog a felek között. A határnapon a nádor színe e. megjelenve egyik részről Beke Jakus bíró és a polgárok és hospes-ek universitas-a nevében és megbízólevelükkel, másik részről Sebus testvére, Péter mr. nevében a nádor megbízólevelével Ágoston, előbbi kérte az oklevelek bemutatását, mire Ágoston úgy nyilatkozott, hogy megbízója jelenleg nem tudja azokat bemutatni, hanem azok bemutatására büntetés vállalása mellett végső határidőt kért. Erre a nádor úgy rendelkezett, hogy Péter mr. okleveleit márc. 13-án (in oct. diei Cinerum tunc venturis) 3 M. bírság letétele u. mutassa be (l. 47. szám). Majd az oklevelek bemutatása innen a felek akaratából a nádor másik oklevele (l. 183. szám) révén júl. 1-jére (ad oct. fe. Nat. B. Johannis Bapt.) került. A határnapon Ábrahám fia Péter mr. nevében Tamás fia Ágoston jelent meg a nádor megbízólevelével, és Sebestyén deák (litteratus), Jakus c. pozsonyi bíró és a polgárok és hospes-ek universitas-a procurator-ának – aki a nevezettek megbízólevelével jött el – jelenlétében bemutatta a győri egyház kápt.-jának febr. 21-i (f. V. prox. an. fe. Katedre B. Petri ap. nunc prox. preteritum) privilegiális oklevelét (148. szám), amely átírta a nagyságos [II.] András király (H) 1209. évi (a. d. Incarn. 1209.) privilegiális oklevelét (l. Reg. Arp. 242. szám). A nádor ezt követően megkérdezte Sebestyén deákot, hogy elfogadja-e az említett oklevélben foglaltakat, mire ő azt válaszolta, hogy nem elégszik meg az átirattal, hanem ragaszkodik az eredeti bemutatásához. Péter mr. procurator-a közölte, hogy megbízója az eredetit jelenleg nem tudja bemutatni, de erre bírság terhe alatt végső időpontot kért. A nádor úgy döntött, hogy Ábrahám fia Péter mr. az említett oklevelet nov. 18-án (in oct. fe. B. Martini conf. tunc venturas) mutassa be a pozsonyi bíró és polgárok ellenében 3 M. bírság letételét követően, amikor is a felek között ítélkezni fog a jog rendje szerint. Mivel Péter mr. a 3 M. bírság perbeli ellenfelet illető harmadrészét nem fizette, meg, az említett határnapon azt kétszeres összegben tartozik megfizetni. A határnapon a nádor színe e. megjelenve Sebus testvére, Péter mr. bemutatta [II.] András király privilégiumát eredetiben, ez azonban a birtokhatárokat nem tartalmazta, ezért Jakus bíró a maga és a pozsonyi polgárok universitas-a nevében és megbízólevelével megjelenve ellenvetést tett, miszerint az említett földrész [I.] Károly király (H) hűséges szolgálataikért nekik tett adománya révén őket illeti, amivel kapcsolatosan bemutatta ue. király 1323. évi (a. d. Incarn. 1323.)

Next

/
Thumbnails
Contents