Kristó Gyula: Anjou–kori Oklevéltár. XXXV. 1351. (Budapest–Szeged, 2019.)
Documenta
a királyi kápolnaispán ügyvédvalló levelével megjelenve azt válaszolta, hogy az a Kohar birtokban lévő részbirtok, amelyről László azt állítja, hogy a sajátja, valójában az övé és a testvéreié, erről okleveleik is vannak, amelyek bemutatására időpontot kért az országbírótól, aki meghagyta, hogy Márton fiai nov. 8-án (in oct. fe. OO. SS. tunc prox. preteritis) mutassák be előtte okleveleiket István fia: Lászlóval szemben, s ezek megtekintése u. ítéletet hoz majd a felek között a részbirtokkal kapcsolatban. László azonban ebben az időpontban nem jelent meg és nem is küldött maga helyett senkit, ezért királyi bírságban (iudicium regale) maradt. István fia: László bemutatta Pál országbíró másik, ugyancsak Kohar birtok eme részbirtokával kapcsolatos ítéletlevelét is, amely szerint Ugrin (Wgrin) fia: Pál és Wduorus fia: István személyesen, továbbá ennek az Ugrinnak a fia: Peteu, András fiai: Tamás és Márton, Péter fia: János, Bechel fia: Hemus és Kohar-i Andurnuk fia: Dénes képviseletében a veszprémi egyház kápt.-jának ügyvédvalló levelével megjelentek Pál c. országbíró e. annak korábbi oklevele értelmében 1340. jún. 11-én (in oct. Penth. a. d. 1340.) Márton fiaival: Imrével, Miklóssal és Istvánnal, valamint ugyanezen Deuecher-i Márton fia András fia: Jánossal szemben, és Pál c. ítélőszéke e. elmondták, hogy Márton fiai és András fia: János a Veszprém m.-ben lévő Kohar birtokuk egy részét, amely teljes egészében hozzájuk tartozik, jogtalanul elfoglalták, aminek okát akarják tudni. Egyúttal bemutatták a néhai Mária királyné (H) 1266-ban kiállított privilégiumát, amelyben Mária királyné a leánya, Anna Machou-i és Bozna-i hercegnő (ducissa) és a fia, Béla herceg (dux) kérésére Dénes királynéi szakácsot Kohar-ról és a fiait, Bense-t, Bodur-t, Pouka-t és Buchel-t szolgálataikért a király tanácsára a szakács-jobbágyok sorába emelte, nekik és örököseiknek a szakács-jobbágyok szabadságát adva. Ezután Márton fiai és András fia: János személyesen megjelenve bemutatták a néhai [IV.] László király (H) 1274. évi és [III.] András király felesége, Fenenna királyné 1294. évben kiállított privilégiumait. Előbbi szerint László király bizonyos Kohar királynéi földet Veszprém m.-ben Deuecher-i Imre fia: Mártonnak és örököseinek adott hűséges szolgálataiért örökös birtoklásra a felesége jóváhagyásával és báróinak tanácsára az oklevelébe foglalt határok szerint, és Mártont e föld birtokába jegyzője (aule sue notarius), Balázs mr. az esztergomi kápt. tanújával a törvényesen összehívott szomszédok jelenlétében ellentmondás nélkül bevezette. Fenenna királyné pedig a Dewecher-i Márton által neki bemutatott 2 privilégiumot, ti. az egyik [IV.] László királyé, a másik a feleségéé, Erzsébet királynéé, amelyekben az említett királynéi földet nekik adták, Márton kérésére megerősítette. Fenenna királyné oklevele 285