Anjou-kori Oklevéltár. XXXIII. 1349. (Budapest-Szeged, 2015)
Documenta
jogainak sérelme nélkül —, majd pedig a kápt. minderről tegyen írásos jelentést. A kápt. a királyi parancsnak megfelelően Abraam fia András királyi ember társaságában István éneklőkanonokot küldte ki tanúságtételre, akik visszatérve egybehangzóan előadták, hogy Barabás fia Demetertől és a nemes szomszédoktól megtudták az igazságot. E szerint Benchench birtok 3 része egykor Mihaly-i Miklós fia Jánosnak, Demeter gener-ének volt elzálogosítva 50 M.-ért az említett kápt. nyílt oklevele értelmében. Az oklevelet János be is mutatta a kápt.-nak, e szerint Demeter azokat 1331-ben (sub a. d. 1331.) 10 évre (usque decimam revolutionem eiusdem annualem) elzálogosította kétszeres megváltási összeg terhe alatt. A határidő lejártakor Demeter a birtokrészeket nem tudta visszaváltani. Majd pedig Demeter [1346.] júl. 14-én (a. tunc prox, preterito, in vig. Divisionis ap.) sürgető ínsége miatt a kápt. nyílt oklevele szerint 20 M. dénárt kapott, és mivel a fenti összegeket gener- ének nem tudta visszafizetni, az említett 3 Benchench-i birtokrészt az azokhoz Ke és É felől tartozó összes haszonvételeikkel és tartozékaikkal Jánosnak adta örök birtoklásra. Mindezeket Demeter a kápt. színe e. is megerősítette. A király a fentieket az királyné és a bárók egyetértésével megerősítette. Tá.: Bebek István országbíró, 1365. okt. 31. Dl. 5359. (Acta eccl. Poson. 56. 18.) K.:130. [1349.] márc. 2. Avignon [VI. Kelemen pápa] György, Hewesuyar-i c., a magyar (U) király követe kérésére testvére, Bebek (diet.) Domokos, az Esztergom egyházm.-i Szt. Tamás [-egyház] prépostja részére az egri Szt. János katedrális egyház prépostságát adományozza, amely Fülöp [fia] Miklós halálával üresedett meg. D. Avinione, VI. Non. Marcii, [pápasága] 7. év[é]ben. Reg.: K. szerint ASV. Reg. Suppl. 19. 166v. K.: Reg. Suppl. 1/2. 195. (397. szám); Rábik, Reg. Suppl. 121. (167. szám); Mon Vat. Slov. III/2. 261-262 (234. szám). 131. (1349. márc. 2. Avignon) [VI.] Kelemen pápa az előző oklevélben foglalt intézkedésének megfelelően felszólítja a veszprémi egyházm.-i Wissegrad melletti Szt. András monostor apátját, az esztergomi Szt. György-egyház prépostját és az avignoni egyház sekrestyését, hogy Domokost az egri egyház préposti tisztségébe és az azokkal együttjáró jogokba, jövedelmekbe vezesék be. D. ut supra. Apparátusa megegyezik az előző oklevelével. 87