Anjou-kori Oklevéltár. XXXIII. 1349. (Budapest-Szeged, 2015)

Documenta

kardinálist, Szt. Kelemenről címzett presbiter-t, a pápa világi ügyekben illetékes agens-ét küldte a királynéhoz, hogy azok szándékától eltérítsék. De sikertelenü jártak, mivel Avignon városa akkor a királyné tulajdonában volt, ezért őt a testvérek tanácsa szerint - lévén, hogy ő a gyilkosságnak nem volt részese, és nem is tett ilyen tartalmú vallomást - királynéként fogadta a pápa. Igyhát a pápa a szokásnak megfelelően a consistorium-ban fogadta őt, és bár a királyné az egyház segítségét kérte, tőle a pápa ezt megtagadta. A curia-ból való távozása e. a pápa István Arelatensis-i érsek, a pápa kamarása által színe elé idéztette a királynét, hogy válaszadásra szólítsa fel az említett bűncselekménnyel kapcsolatban. A királyné azonban eltávozott a curia-ból. E miatt [I.] Lajos király részéről a pápát vád nem érheti, hanem inkább meg kell becsülnie a pápa türelmét, amelyet az egyházat illető terület elfoglalásakor tanúsított. Ötödszörre és egyben utolsóként a pápa kijelentette, hogy az említett királyságot nem adhatja [I.] Lajos királynak, sőt csodálkozik azon, hogy a király ezt kéri tőle, mivel az a királynét, az említett király örökösét illeti. A királyné az evvel kapcsolatos hüségesküt már le is tette a Aymericus kardinális, hegyi Szt. Mártonról címzett presbiter, legatus színe e., ezért őt a királyság birtoklásától a jog szerint nem lehet megfosztani, csak ha a törvényesség keretei között őt elmarasztaló ítélet születik. Mindezek u. a követek az ötödik pontot illetően előadták a király javaslatát. A király hajlandó csapatait kivonni az említett királyságból, és azt a pápa kezére adni, aki azt megtarthatja az egyház részére, v. másnak adományozhatja, amennyiben a pápa az említett királyné, férje, András király gyilkosa ügyében igazságot szolgáltat. E tárgyalások Hugo, Guillelmus kardinális és mások jelenlétében több napon keresztül tartottak. Végül a pápa [I.] Lajos királynak és követeinek úgy válaszolt, hogy kész az említett királyné ügyében igazságot szolgáltatni, aminek tanúja lehet a király kiküldöttje is, továbbá beleegyezik, hogy az említett királyság [I.] Lajos király és követeinek szándékának megfelelően az ő kezére jusson. A pápa kérte az említett javaslatok írásban történő benyújtását. Ezek azonban eltérték a szóban előadottaktól. Először is követelték, hogy a pápa a királynét és férjét fossza meg a Nápolyi Királyságtól. Másodszor a királyságot a pápa ne adja Mária hercegnőnek, v. a nápolyi ház más tagjának. A pápa ismételten magához kérette a követeket, és megkérdezte, lehet-e a fenti feltételeken változtatni, mire ők nemlegesen válaszoltak. A pápa és a consistorium döntése értelmében [L] Lajos királynak (V) és Erzsébet |anya]királynénak Guido kardinális útján úgy válaszoltak, hogy [I.] Lajos király és Johanna királyné között jöjjön létre béke a pápai legatus közvetítésével, a pápa követet szándékozik küldeni a királyhoz, aki eddig a pestis dühöngése miatt nem tudott útnak indulni, a király pedig bocsássa szabadon a nápolyi ház tagjait. Ezt követően a király követei közölték: uruktól új utasítást kaptak, miszerint [L] Lajos király a nápolyi ház tagjai szabadon bocsátásának ügyét a római király kezébe tette. Boenna-i 122