Sebők Ferenc: Anjou–kori Oklevéltár. XXXI. 1347. (Budapest–Szeged, 2007.)
értelmében Porch fia István fia Nagy (Magnus) Leustasius birtokaiból - amely Leustasius halála után közösen rájuk szállt - urainak ugyanakkora részt kellett volna adniuk, mint amekkorát ők hárman kaptak, mivel urai és ifjabb frater-ük, László ugyanabból az ágból származnak. Továbbá azért is, mivel Nagy (Magnus) Leustasius özvegyének ugyanakkora hitbért és jegyajándékot fizettek, mint a fentiek, akik viszont Leustasius birtokaiból urainak csak 2 fél falut és egy vám jövedelmeinek felét adták, a többit maguknak tartva meg. Nevezetteket tiltja a birtokok elfoglalásától, hozzátéve, Kokos fia János özvegyét és 2 fiát 4—5 nap múlva (infra 4. vei 5. diem presentis prohibitionis) a kápt. elé állítja, és megismétli a tiltakozást. Aug. 9-én (f. V. sequenti) János özvegye és fiai: János és Domokos, akik közül a nagyobbik 3, a kisebbik, az említett Domokos 1 évesnél idősebbnek látszott, megjelentek a kápt. színe e. és tiltakozásukat procurator-uk, János fia István révén megismételték. D. in eadem f. V., a. supradicto. [1347.] E.: Dl. 89 299. (Radvánszky cs. sajókazai lt. 3. 4.) Vízfoltos. A hártyán természetes színű, kerek hátlapi pecsét töredéke. K.:773. 1347. aug. 9. A zágrábi egyház kápt.-ja hírül adja: János Guerche-i főesp., kanonoktársuk a kápt. Újfalujának (Nova Villa nostra) területén, a hegyek felé néző utcában (vicus) Szt. János tiszteletére saját költségén egyházat kíván emelni. A kápt. az egyház számára helyet biztosít az alábbi határok között, a plébános használatára pedig földet és a falu gabonatizedeit. A határok: Cirkuenische folyó, nagy út a püspök földjeiig, amelyek a latinok utcájához (vicus) tartoznak, a föld szélessége 200 rőf (brachium). Ennek megerősítésére függőpecsétjével ellátott oklevelet ad ki. D. in vig. B. Laurencii mart., a. d. 1347. A. E.:Má.: HDA. Archívum capituli Zagrabiensis. Liber acclavatus seu statutorum Zagrabiensi 821. pag. 181-182. (Df. 291 740.) (14. sz.-i.) K.: Tkalcic, Mon. ep. Zagr. II. 143. (24. szám); Tkalcic, Mon. civ. Zagr. I. 189-190. (210. szám); Smic. XI. 387-388. (293. szám) (Má. és K.-ok alapján). 774. 1347. aug. 9. Forró Péter mr., Abawywar m. parochianus c.-e és a m. 4 szb.-ja jelentik Miklós nádornak (H), a kunok bírájának: itt átírt júl. 20-i oklevelének (1. 709. szám) megfelelően az egyik szb.-t kiküldték az oklevélben foglalt parancs végrehajtására, aki elmondta, hogy nemesektől, közrendűektől és más status-ú emberektől az alábbiak szerint tudta meg az igazságot: Iwan, Demeter, János, Miklós, másik János, Tamás, Barrabas és Sándor [1345.] ápr. 29-én (f. VI. prox. p. fe. B.