Sebők Ferenc: Anjou–kori Oklevéltár. XXXI. 1347. (Budapest–Szeged, 2007.)

semmit - kiváltképpen abból a 70 hold földből 44 holdat 2 részben, amelyet egy­kor Kemeche fia László, János elődje Zaarberen birtokban örökség jogán birto­kolt - nem tart birtokában János sérelmére. Az eskütételről szóló jelentést a tihanyi konv. oklevelében a feleknek máj. 1-jére (ad presentes oct. fe. B. Georgii mart.) kellett visszavinniük. A határnapon István őrkanonok és Péter dékán, a veszprémi egyház kanonokjai jelentek meg a maguk és a kápt. nevében, és bemu­tatták a tihanyi konv. itt átírt oklevelét (1. 133. szám). A nádor az ország vele együtt ülésező báróival és nemeseivel együtt úgy dönt, hogy mivel Kozma dékán az esküt törvényesen letette, ellentmondó sem akkor, sem most nem volt, a 44 hold földet [I.] László és [II.] Endere királyok privilégiumai értelmében a veszp­rémi kápt.-nak ítéli mások jogának sérelme nélkül. Ryma-i Tamás fia Jánost az említett föld becsértékében, azaz 10 pensa dénárban marasztalja el amiatt, mert a földet örökség jogán magáénak mondta, de ezt semmivel sem tudta igazolni. D. Bude, 25. die termini reportationis seriei iuramenti antetacti, a. prenotato. [1347.] E.: Veszprémi székeskápt. m. lt. Oklevelek. Sárberén 6. (Df. 200 905.) Hátoldalán későbbi kezek írásával rövid, tartalomra utaló feljegyzések. K.: -. (I. László király 1082. évi hamis oklevelét 1. Reg. Aip. I. 21. szám; II. András király 1222. évi hamis oklevelét 1. uo. 386. szám.) R.: Veszp. Reg. 164. (404. szám). 472. 1347. máj. 25. Firenze A firenzei kormánytanács János választott veszprémi püspök és Miklós boszniai senescall levelére (1. 466. szám) válaszolva magát Anjou Károly, jeru­zsálemi és szicíliai király, valamint mo.-i részeken (partes U.) uralkodó leszár­mazottai barátjának vallja. D. Florentie, die XXV. Maii, XV. Ind. E.:­K.: Wenzel, Dipl. Emi. II. 225-226. (215. szám). 473. (1347. máj. 25.—júl. 1. között) A pozsonyi kápt. jelenti Miklós nádornak: korábbi bírói oklevelének (1. 432. szám) megfelelően Nagy (Magnus) Demeter nádori ember társaságában kiküldte tanúságtételre Lengyel (Polonus) János mr. kanonokot, és a nádori em­ber visszatérve előadta, hogy máj. 25-én (f. VI. prox. p. fe. Penth. prox. tunc preteritum) kiszálltak Magasteluk földrészre, a szomszédokat összhívva jelenlét­ükben hj.-t és határ-elkülönítést végeztek, majd Bakow-nak iktatták örök birtok­lásra. Határok: Paka birtok. Beka falu földje, Paka falubeli egyház földje, Barch nevü völgy, Sebus mr. Paka birtoka. Ennek földjéből Magasteluk földrésszel egyenlő értékű részt - az alábbi határok mentén: Kengelus nevű gyümölcsös (pomerium), út - szentgyörgyi (de S. Georgio) Abram fia Péter mr.-nek iktattak

Next

/
Thumbnails
Contents