Anjou-kori Oklevéltár. XXX. 1346. (Budapest-Szeged, 2014)

Documenta

mondott 2 birtokot) Boxa fiainak adta a király, László pedig semmilyen okle­véllel nem tudta bizonyítani, hogy apját és őt a hűtlenség alól királyi keggyel felmentették volna, ezért a nádor a bárók és az ország nemesei tanácsával - figyelembe véve, hogy a hűtlenek atyai becstelenséggel fertőzött fiai és örö­kösei csupán megkímélt életükkel kell atyáik büntetését elviseljék, és az atyai jogokba, tulajdonokba és örökségekbe (amiket természetes uruk elleni hűtlen­ség miatt vesztettek el, és amiket már eladományozott a király, aki a hűtlenek kihágásait megbüntette és birtokjogaiktól őket megfosztotta) nem mehetnek be, és ezekből nekik semmiféle jog leszármazás címén nem járhat - Stanch és Kosuh birtokokat (amikben László mint hűtlen személy örököse és leszárma­zottja magának jogot remélve, amit pedig apja hűtlensége miatt már régen elvesztett, részeket akart követelni, anélkül, hogy a jog rendje szerint a király­tól kegyelmet szerzett volna), amiket Pongrác a hűtlensége miatt elvesztett és amik a király kezeihez háramlottak, aki ezeket hű érdemeiért privilegiális oklevelével Péternek adományozta, Péternek és általa örököseinek ítéli min­den tartozékkal, régi határai alatt a királyi adománynak megfelelően, más jogának sérelme nélkül, Lászlóra és örököseire mostantól örök [hallgatást kiróva]. Erről függőpecsétjével megerősített privilegiális oklevelet bocsát ki Péternek. D. in Wyssegrad, 14. die 22. diei residencie dicti regalis exercitus versus..............proclamate, a. d. 1346. E.: DI. 76 789. (Zichy cs. zsélyi lt. 214. C. 35.) Helyenként hiányos. Függő­pecsétje kiszakadt. K.: Z. II. 214-225. R.: Z. VII/1. 108. (febr. 23-i dátummal) 142. 1346.febr. 23. Az erdélyi káptalan szentannai (S. Anna) Theke (diet.) Péter kérésére és okle­vél-bemutatása alapján privilegiális oklevelében átírja székelyvásárhelyi (Fo­rum Siculorum) Abrahám [telegdi] alesperes 1342. ápr. 29-i oklevelét (/. Er­délyi Okm. III. 85. szám) Péter szolgaságból való felszabadításáról. D. in vig. Mathie ap., a. d. 1346., amikor Domokos prépost, Mihály éneklő-, Lorand őrkanonok, Miklós mester Clus-i főesperes dékán. Má.: Ba. Gyulafehérvári kápt. lt. Erdélyi kápt. 1. 131. (Beke 8. 1033.) (Df. 277 306.) XIV. sz.-i protocollum. R.: Erdélyi Okm. III. 323. szám. 106

Next

/
Thumbnails
Contents