Sebők Ferenc: Anjou–kori Oklevéltár. XXV. 1341. (Budapest–Szeged, 2004.)

A veszprémi egyház kápt.-ja e. személyesen megjelenve egyik részről By Ily e-i Miklós fía János, másik részről Kiskarus-i Karach fia Miklós előadják, hogy a Zala m.-i Kiskarus birtok ügyében nemes fogott bírák közreműködésével megállapodásra jutottak. E szerint lévén, hogy származásuk közös nagyapára megy vissza, az említett birtokot megosztják: a Dé felől levő rész összes tartozékaival és haszonvételeivel Jánosnak jut örök birtoklásra, az E felől levő birtokrész pedig Miklóst illeti meg. Ha Miklós örökös nélkül hal meg, akkor része Jánosra száll, ha viszont Miklósnak fiú utódja születik, akkor János az utódot megtartja birtokrészében, amíg fel nem nő, Miklós leányát János e birtokrész jövedelmeiből köteles férjhez adni, a Kapornuk-i és zalai konv. ezzel kapcsolatban kiadott korábbi oklevelei érvénytelenek. Ha pedig valamelyik fél birtokrészét el akarja adni, v. zálogba akarja vetni, akkor azt csak a másik félnek teheti meg. Ha valamelyik fél a megállapodást valamilyen módon meg­támadná, a megállapodást megtartó félnek perkezdet e. 25 M.-t fizessen a bíró részén felül, mindezeket a felek önként vállalták. D. f. V. prox. p. quind. fe. B. Georgii mart., a. d. 1341. E.:­Má.: GYMSML. Sopron. Pilcz cs. petőházi lt. 19. 11. (Df. 264 769.) (18. sz.-i egyszerű Má.-ban.) (E.-je fuggőpecséttel volt ellátva.) K.: Sümeghy I. 17-18. (17. szám). 313. 1341. máj. 10. Visegrád Pál országbíró értesíti a pécsi egyház kápt.-ját: korábbi bírói oklevelének értelmé­ben a király alább megnevezendő emberei társaságában a kápt. emberének 1338 nov. 15-én (in quind. fe. 00. SS., a. d. 1338. preteritis) ki kellett szállnia Chabagata birtok­ra, amelyről akkor Kolos fia Lachk mr. felperes úgy nyilatkozott, hogy az a néhai Kozma fia Miklós örökös nélkül meghalt ember birtoka volt, és tartozékaival együtt királyi adományozás alá esett. Veyk ~ Weyk-i Pál fia Miklós és János fia István alpe­resek ügyvédje, Péter fia György viszont azt állította, hogy az oklevelek tanúsága szerint rokonuk, Kozma fia Miklós révén Veyk-i Istvánhoz és Miklóshoz tartozott. A királyi és kápt.-i embernek a birtok összes szomszédaitól meg kellett tudnia az igazsá­got, és minderről [1338.] nov. 23-ra (ad oct. diem dictarum quind. fe. OO. SS.) írásos jelentést kellett tennie. A határnapon Kolos fia Lachk mr. úgy nyilatkozott, hogy a Chabagata birtokban levő birtokrészt a Feyes (dict.) Pál által okozott károk fejében, ti. 12 M. és 1 M. arany bírság 2 részlete fejében az országbíró nyílt oklevele értelmében birtoklásra megkapta addig, amíg Pál v. örökösei v. mások, akiket inkább illet, az ország szokása szerint meg nem váltják. Bemutatta az országbíró másik nyílt oklevelét,

Next

/
Thumbnails
Contents