Piti Ferenc: Anjou–kori Oklevéltár. XXIV. 1340. (Budapest–Szeged, 2000.)

preteriisset revolucio annualis) fia: ezen Román (dict.) Miklós örökös nélkül elhunyt, s ekkor Tamás öt a mondott birtokokból és birtokrészből hatalmaskodva, az öt illető hitbér és jegyajándék kiadása nélkül kiűzte, Miklós egy ekéjét pedig elvette; amióta pedig az esztergomi kápt. oklevele szerinti iktatás megtörtént, Tamás továbbra is használja e birtokokat. Az esztergomi kápt. oklevele szerint (1. 525. szám) Tamás szept. 4-én (f. II. prox. p. fe. B. Egidii conf.) tilalmazását fejezte ki, holott az iktatáskor ezt nem tette meg. Tamás erre bemutatta Pál c.-nek az esztergomi kápt. más oklevelét, amely szerint e tilalmazást már korábban megtette a mondottak ügyében. Mivel e perben nehéz volt ítéletet hozni, és kevés ülnök (assessor) volt az országbíró mellett, ő a pert szept. 23-ra (ad 2. diem 8. diei dict. oct. fe. Nat. B. virg.) az ország báróinak és nemeseinek megtárgyalására halasztotta (1. 548. szám). Ekkor azonban Tamás nem jelent meg, nem is küldött senkit, holott az özvegy 14 napig várt rá. Az országbíró így a fogott bírókkal elhalasztotta a pert, hogy az útjáról Vyssegrad-ra (Má.: Vissegrad) érkező királyt megkérdezze (I. 587. szám). Ennek megtörténtével az országbíró a bárókkal és nemesekkel úgy határozott, hogy Tamás az özvegynek törvényesen iktatott birtokokat hatalmaskodva és vakmerően tilalmazta, mindenféle ok nélkül, ezért őt hatalmaskodása miatt minden birtokától megfosztották, ezek kétharmadát az országbírónak, egyharmadát Simon özvegyének csatolva. Román (dict.) Miklós többi, e hitbérek és jegyajándékok értékét meghaladó birtokait és birtokrészeit, mint örökös nélkül elhunyt emberéit, Pál c. a király kezére ítélte háramlani. Erről függöpecsétjével megerősített oklevelet bocsát ki. D. in Wissegrad (Má.: Vissegrad), f. II. (Má.: VI. [!]) prox. p. fe. B. Lucie virg., a. d. 1340. Á: Esztergomi kápt., 1351. aug. 22. > Jászói konvent, 1382. júl. 8. Rimaszombati Múzeum. Oklevelek 16. (Df. 286 210.) Hiányos. Má.: Dl. 12 809. (Curiai lt. j. n.) Á. újkori Má.-ában, Á.-ként. K.: —. Megj.: Az 1305. évi okleveleket 1. Anjou-okit. I. 791. és 792. szám alatt. 757. 1340. dec. 19. Visegrád [I.] Károly király (H, Da, C, Ra, Se, G, L, Cu, Bu, princ. Sal., mont. S. Angeli dom.) elé járult Magyar (dict.) Pál Gymus-i várnagy, királyi kincstartó (tesaurarius), kisfiával: Lászlóval, és fr.-e: Tamás fiaival: Istvánnal és Jánossal, s elpanaszolta, hogy felesége évek óta gyengélkedik, fia: Domokos meghalt, továbbá, hogy megfogyatkozott mind örököseiben, mind más rokonaiban (propinquis in linea generacionis sibi attinentibus). Ezért — bár az ország szokása szerint ezt egyébként is megtehetné — kérte az uralkodó engedélyét, hogy a tőle kapott birtokaival szabadon rendelkezhessen. A király tehát megfontolva Pál mr. érdemeit, amelyekkel őt Mo.-ra való érkezésétől fogva segítette, jóváhagyja, hogy Pál mr. a tőle egészen v. részben kapott birtokokat v. jogokat szabadon eladhassa, eladományozhassa örököseinek v. rokonainak, ill. ha mind meghal-