Almási Tibor–Kőfalvi Tamás: Anjou–kori Oklevéltár. XIV. 1330. (Budapest–Szeged, 2004.)
donába örök birtoklásra. Mindezeken túl viszont András, Péter és Miklós a részben a folyóvízzel határolódó, részben pedig Ny felé Igruch falu mögött elhatárolódó szántóikat egészen az említett cseresznyefa tövénél levő határkezdetig, ill. ama 2 földjelig E felé, ahonnan a fentebb mondottak szerint látszik az első határjel, eladják Gergely mr.-nek és az általa képviselteknek 3 M.-ért örök jogú birtoklásra. A konvent e. megjelent felek megerősítik a fentiekben foglaltakat, egyben kinyilvánítják, hogy összes egymással szemben eddig fennforgó perükben és viszályukban szintén kiegyeznek egymással. Ennek megfelelően hatálytalanoknak nyilvánítják egymással szembeni összes peres iratukat is. A konvent minderről a felek kérésére pecsétjével megerősített oklevelet ad ki. D. f. IV. prox. p. oct. antedictas a. d. 1330. E.: Dl. 49 605. (Rumy cs. lt. 26. 9.) Függőpecsétre utaló bevágások. Má.: Dl. 25 830. (MKA. Acta Paul. Rendezetlen iratok.) 18. sz.-i egyszerű Má. K.: HO. III. 105-108. (91. szám) (ápr. 19-i dátummal; több hibával). Megj.: IV. László király említett privilégiumát 1. Reg. Arp. 3636. szám alatt. 210. (1330.) ápr. 22. Avignon [XXII.] János pápa több más, területileg és szolgálatilag illetékes külföldi egyházi személy mellett tájékoztatja a kalocsai egyházmegyébe tartozó titeli egyház prépostját [- a Veroli-beli Péter pápai scriptor-t -], hogy a boroszlói Wernherius fiát: Jánost olyan egyházi javadalom várományosává tette, amelynek betöltése a boroszlói püspök hatáskörébe tartozik annak egyházmegyéjében, ill. Boroszló városában. D. Auinione, X. Kai. Maii, [pápaságának] 14. év[é]ben. Reg.: 1. ASV. Reg. Vat. com. ep. 3880, v. 96. f. 326b. (Df. 291 519.) 2. Mollat szerint: Reg. Av. v. 36. f. 97b. R.: Mollat IX. 49 337. szám; Bull. Pol. 280. (1583. szám) (mindkettő mindkét Reg. alapján; latin nyelvűek). 211. 1330. ápr. 22. A váci kápt. e. Berhoka-i (?) Máté c. fia: Jakab mr, valamint patruelis frater-e, Pál, Nógrád m.-ben a Kiurtus folyónál fekvő Secal birtokot, továbbá a Magar Petri mellett fekvő, ugyanazon névvel illetett birtokot - amely miatt Nógrád m. hatósága e. hosszú pert folytattak - átengedik Byter fia: Péter mr. örök tulajdonába. E.: Dl. 65 743. (Balassa cs. lt. 2. 12.) Rossz állapotú, teljesen elhalványult, csak ibolyántúli fénynél olvasható szövegű oklevél; hátlapon kerek pecsét nyoma.