Almási Tibor–Kőfalvi Tamás: Anjou–kori Oklevéltár. XIV. 1330. (Budapest–Szeged, 2004.)

János c. és Barnabás úgy osztoznak meg Fel- v. Nagy- (Superior; Maior) Pestus falun amelyben Szt. Miklós tiszteletére emelt kőtemplom áll hogy János c.-é a Ke felől eső udvarház és az azzal szemben fekvő földdarab lesz, László c. udvarháza és az őt illető birtokrész Ny felől húzódik, kettejük földjeit pedig E felől a Kerekud patak választja el. Barnabás Pestus falubeli udvarháza és földdarabja Dé felől helyezkedik el; ezt a Pestus patak határolja el János és László részeitől. Az osztozkodó felek e Nagy- (Maior) Pestus falujukhoz (villa) tartozó Kezeptelek, Nándor ~ Nandur és Vluesagh ~ Wluesagh nevű 3 falujukról (villa) úgy rendelkeznek, hogy Kezeptelek falu János, Nandur László, Wluesagh falu pedig Barnabás kezére jut örök birtoklásra s mindhárom esetben a falvak haszonvételeivel együtt. Az erdőket, berkeket és vizeket a szóban forgó nemesek és jobbágyaik közösen használhatják, miként Külső- (Exteriőr) Zolnok m.-i Keth birtokukat ugyancsak közös birtoklásban hagyták. D. sabb. prox. an. oct. Pasce, a. d. 1330. Á.: 1. Vízaknai Miklós erdélyi alvajda, 1439. jan. 28. AJ. Cluj. Cluj-Napoca (Kolozsvár). Törzsgyűjtemény 72. (Df. 253 701.) 2. Hunyadm. Évk. szerint: Kolozsmonostori konvent, 1430. máj. 6. > Báthory Kristóf erdélyi vajda és székely ispán, 1577. márc. 31. (Amlacher A. tulajdonában volt példány). K.: Doc. Trans. II. 403^105. (587. szám). R.: Szabó K, Erd. Múz. oki. 12. (36. szám); uő, TT. 1889. 531. (36. szám); Erdélyi okm. II. 249-250. (672. szám). Ford.: Amlacher A, Hunyadm. Évk. XI. (1892.) 172-173 (Á. 2-ről, magyar nyelvű); Doc. Trans. II. 315-317. (587. szám) (román nyelvű). 195. (1330. ápr. 15. e.) I. Károly király oklevele értelmében Miklós fia: Miklós mr. köteles ápr. 15-én (in oct. Pasce d.) királyi ember eljárása révén s a zalavári konvent tanúságtétele mellett viszabocsátani egy földdarabot Igruch földből Jakab fia: András, Jahynch fia: Péter, valamint Cube (gen.) fia: Miklós tulajdonába ama határok szerint, ahogyan azokat IV. László király privilégiuma írásban rögzíti. Emi.: a 209. számú oklevélben. K.:HO. III. 106. (91. szám).