Almási Tibor: Anjou–kori Oklevéltár. XIII. 1329. (Budapest–Szeged, 2003.)

ezáltal pedig eme gyilkosságnak, ill. a többi gonosztettnek - s annak is, hogy ezek közepette a szóban forgó egyház mintegy 30 M. kárt szenvedett - tulajdonképpen maga Imre mr. lett az okozója, minthogy szorgalmazása ellenére sem volt hajlandó eltiltani serviens-eit és más embereit gazságaik elkövetésétől. Mindezek hallatán Imre mr. az előadottak minden részében tájékozatlannak, valamint ártatlannak mondta magát, ám az országbíró megengedte lehetőség szerint késznek mutatkozott arra, hogy ha a prépost pontról pontra esküvel erősíti meg a vele szembeni vádat, mint bűnös elfogadja az elmarasztalást a préposttal szemben. Az országbíró erre ­hangsúlyozva, hogy egyetlen bíró sem tilthat el senkit az Imre mr.-éhez hasonló önkéntes vállalástól - nem a jog kívánalma, hanem Imre mr. vállalása alapján úgy rendelkezik, hogy András prépost - maga egyedül - előterjesztett panasza minden pontjára tegyen esküt nov. 8-án (in oct. 00. SS.) a királyi kápolnában a kápolnaispán e. Bechey-i Imre mr. ellenében, majd pedig a felek nov. 22-én (in quind. dict. oct.) mutassák be színe e. a kápolnaispánnak az eskü letételével kapcsolatos oklevelét. D. in Wissegrad, 9. die termini prenotati, a. d. 1329. E.: Dl. 76 412. (Zichy cs. zsélyi lt. 211. A. 79.) Hátoldalán azonos kéz írásával tárgy megjelölés - benne Endre névalakkal -; zárlatán pecsét nyomai. K.: Z. I. 335-337. (353. szám). R.: Gárdonyi A., Száz. 48. (1914.) 180. Ford.: Doc. Trans. II. 300-302. (562. szám) (K. alapján; román nyelvű). 495. 1329. szept. 5. A csázmai kápt. emlékezetül adja, hogy 1329. szept. 5-én (a. d. 1329., f. III. prox. an. fe. Nat. B. virg.) István testvér, a Garig-hegyi Boldogságos Szűz-egyház reme­téinek perjele színe e. bemutatván Erzsébet királynénak, [I.] Károly király (H) hit­vesének jún. 10-én kiadott nyílt oklevelét (1. 288. szám), annak átírását kérte. A kápt. eleget téve a kérésnek pecsétje alatt átírja a bemutatott iratot. E.: Az oklevél eredetije ma Zágrábban van. Fk.: Dl. 35 171. (MKA. Acta Paulinorum. Garig 1. 11.) Hátoldalán újkori kéz írásával tárgymegjelölés; hátlapi mandorla alakú pecsét nyoma. K.: Smic. IX. 485. (394. szám).

Next

/
Thumbnails
Contents