Almási Tibor: Anjou–kori Oklevéltár. XII. 1328. (Budapest–Szeged, 2001.)
részéről, aki a szóban forgó kiküldötteket esztergomi várába és monostorába elvárva erőszakkal odavitette és elzáratta, s jelenlétükben - ill. tulajdon kápt.-ját egybehívva beerőszakolta uterinus frater-ét, a keresztes Mcsko-t nyitrai püspöknek, megszegve ezáltal a szent atyák rendelkezéseit és a közjogot is, hiszen a nyitrai püspökség felől fivére javára nemjogszerűen, hanem ténylegesen adományozás címén, a kápt.-i választás mellőzésével intézkedett, holott a választási jog nemcsak a társas, hanem még a parochiális egyházakat is megilleti. Ezenkívül halálos fenyegetésekkel eljárásának helybenhagyását és békecsókkal történő elfogadását is kierőszakolta a nyitrai egyház megbízottjaitól, de még ennyivel sem érve be összegyűjtött hadakozó népével megtámadta és elfoglalta a nyitrai egyházat, ill. kápt.-jának várait, erősségeit, jószágait és falvait, s akkora meghasonlást, zűrzavart és felfordulást keltett, hogy a megfélemlített káptalan kénytelen volt a haláltól rettegve beleegyezést adni M.[esko]-nak az érsek fondorlatos eljárásából történt megválasztásába. A kápt. a tiltakozás bizonyítékául - nehogy a sértettek a választás jogában hallgatásukból eredően csorbát szenvedjenek az említett halálfélelelem és fenyegetések miatt - pecsétjével megerősített oklevelet ad ki. D. in oct. fe. B. Gcorgii mart., a. d. 1328. E.: KML. 672. Esztergomi kápt. hh. lt. 01. 70. 3. 5. (Df. 272 125.) Hátoldalán 16. sz. kéz írásával tárgymegjelölés. Str. III. szerint zárópecséttel volt ellátva. K.: Vagner, Nyitrai kápt. 7. lábjz.; Str. III. 134-135. (197. szám). R.: Bónis, Szentszéki Reg. 89. (804. szám). 236. 1328. máj. 1. A vasvári Szt. Mihály arkangyal-egyház kápt.-ja Miklós néhai nádor fia: Kokas (dict.) Miklós mr. kérésére átírja azt a saját, régebbi pecsétje alatt 1279-ben kiadott, s Miklós által előtte bemutatott privilégiumát[, amely Herricus néhai bán fiainak: Miklós bánnak és János mr.-nek birtokaikon történt osztozását foglalta írásba], A kápt. az átiratot a király parancsának (1. 62. szám) megfelelően új pecsétjével erősíti meg. D. in oct. S. Georgii mart., a. d. 1328. János lévén a prépost, Mihály az éneklő-, Domokos az őrkanonok, József a dékán. E.: VAML. 727. Kőszeg város titkos lt. Pótsorozat I. (Df. 262 247.) Felül chirographált oklevél; hátoldalán 15. sz.-i és újkori kezektől származó 2 tárgymegjelölés; függőpecsét nyoma. Má.: 1. Bgl. szerint uo., mint E. (16. sz.-i). 2. GYMSML. Sopron. 5640. Csornai konv. Copiae litt. pag. 45. (Df. 286 775.) (1781. máj.-ából.) K.: F. VIII. 3. 311-312. (121. szám) (Szécsényi gyűjt.-bői); uo. 321-324. (128. szám) (állítólag E.-ről); Új M. Múz. 1857. 182-183. (É.-ről); Bgl. IV. 24-25. (57. szám) (E.-ről). R.: Végh Gy., Dunántúli (Vasi) Szle 11. (1944) 3-4. szám 90. (F. nyomán); Almási, Vasvár 25. (11. szám).